Végre friss levegőn! 11 óra még az Országházban is tud sok lenni - holnap pedig folytatás! Számíthatnak Ránk! 
Rekordévaddal zárta a 2025/2026-os évadot a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház!
A ma délutáni évadzáró társulati ülésen gratuláltam a társulat valamennyi tagjának ahhoz a kiemelkedő munkához, amelynek eredményeként a színház történetének legeredményesebb évadát tudhatják maguk mögött. 👏
Az évad során 547 előadást láthatott a közönség, amely rekord a teátrum történetében és közel 128 ezer néző választotta a Móricz Zsigmond Színház előadásait. Az eladott bérletek száma is jelentősen emelkedett, ami jól mutatja a nyíregyháziak töretlen szeretetét és bizalmát a színház iránt.
Az eseményen átadhattam Nyíregyháza Város Nívódíját Törő Gergely Zsoltnak, aki munkájával és művészi teljesítményével méltán érdemelte ki ezt az elismerést. Szívből gratulálok neki, valamint az évadzáró társulati ülés valamennyi díjazottjának! 👏🏆
Külön öröm számomra, hogy a színház előadásai egyre több gyermekhez és fiatalhoz jutnak el, hiszen bennük nevelődik a jövő színházszerető közönsége. 👧🧒
A következő évad is különleges lesz: a Móricz Zsigmond Színház önálló társulata fennállásának 45. évfordulóját ünnepli, emellett a VIDOR Fesztivál is jubileumhoz érkezik. 

Köszönöm a társulat minden tagjának az egész éves munkát, és további sok sikert kívánok a Rózsakert Szabadtéri Színpad programjaihoz, valamint a következő évadhoz!
Végre friss levegőn! 11 óra még az Országházban is tud sok lenni - holnap pedig folytatás! Számíthatnak Ránk! 
Orbán Viktor példát mutatott a világnak abból, hogyan lehet megállítani az illegális migrációt. A Brüsszel által erőltetett Migrációs Paktum viszont nem megállítani, hanem megszervezni akarja a…
Magyar Péter engem szapult azért, mert szóvá tettem egy hibás kormányzati döntést. Azonban végül kénytelenek voltak korrigálni.
Nem az a fontos, hogy kinek lett igaza. Az a fontos, hogy a rossz…
Fontos szavazás volt ma este az Európai Parlament belügyi bizottságában. Még néhány póttag is bejött annak reményében, hogy szavazhat. Mi patrióták is mind ott voltunk, ugyanis a kitoloncolási…
Balla György képviselőtársam elnémította az egyébként folyton óbégató miniszterelnököt!
Novák Tamással a Magyarország és a világűr c. könyv kiadása során dolgoztunk együtt.
Kitűnő szakembert ismertem meg a személyében.
Érdemes elolvasni az alábbi bejegyzését.
Az ő tapasztalatai is…
A Tisza képviselője ma napirend előtt legalábbis erre utalhatott.
A falusi disznóvágás (disznótor) a magyar néphagyomány egyik legfontosabb téli eseménye. A kora hajnali pálinkázással induló, egész…
Az Európai Unió ma újabb lépést tett Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása felé azzal, hogy megnyitotta a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját. Ez ismét azt bizonyítja, hogy az Unió egyre…
Ki van az álbotrány mögött?
Az Európai Parlament épületén öles betűkkel világít egy messziről látható felirat: „Működésben a Demokrácia.”
S hogy ez mit jelent a gyakorlatban, jól mutatja a ma reggeli hír. Mondvacsinált okokra…