Tegnap délután ismét megtapasztalhattuk, milyen erős és elkötelezett Nyíregyháza diáksportja. A Városi Diáksport Gálán díjaztuk mindazokat a fiatalokat, edzőket, felkészítő tanárokat és iskolákat, akik egész évben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a diákolimpiákon és a nemzetközi versenyeken.

Nyíregyháza városa évek óta kiemelt figyelmet fordít az utánpótlásnevelésre: korszerű tornatermekkel, modern sportlétesítményekkel és támogató közösséggel igyekszünk biztosítani, hogy a tehetségek megfelelő körülmények között fejlődhessenek.

Külön gratulálok az idei diákolimpiai bajnokoknak, a dobogós helyezetteknek, a kimagasló munkát végző edzőknek és tanároknak, valamint a „Jó tanuló – jó sportoló” címet elnyerő diákoknak.

👏 Köszönvén több évtizedes munkáját, tisztelettel búcsúzunk két kiváló, nyugdíjba vonuló testnevelőtől is: Nagy Attilától és Pócsik Csabánétól, akik generációkat vezettek a sport és a mozgás szeretetére.

Szívből gratulálok minden díjazottnak és köszönöm a szülőknek, pedagógusoknak, intézményeknek és sportszakembereknek, hogy a téren is közösen építjük Nyíregyháza jövőjét!

Napló/2827: Szombat délután felejthetetlen élményben volt részünk Lakiteleken, ahol Szöllősi Zoltán, József Attila-díjas magyar költő és műfordító emlékére rendeztünk egy meghitt emlékestet és „költői…

Hiszünk abban, hogy minden ember számít.

Célunk, hogy a fogyatékossággal élő embertársaink valós igényei meghallgatásra találjanak Brüsszelben is.

A Patiróták Európáért képviselőcsoportban azon…

️Amikor a Tisza szakértői a terveikről beszéltek, azt mondták: „Nem fogunk mindent elmondani, mert akkor megbukunk.”

Amióta a terveik napvilágot láttak, tagadják, hogy az ő munkájuk volna.

Értem és…

Felszólítom a Tisza jelöltjeit, hagyják ki a politikai hergelésből a Magyar Honvédséget!

Nagy öröm és megtiszteltetés volt jelen lenni a Virágoskert Evangélikus Óvoda új épületének megáldásán, ahol nemcsak egy intézmény kapott új falakat, hanem Sopron város jövője is új alapokra épült.

Az…

️ Újabb fontos beszélgetés az agráriumról!

Ezúttal az Agrárszektor Alapvetés Podcast vendégeként osztottam meg gondolataimat a mezőgazdaság idei kihívásairól és eredményeiről.

A műsorban szó volt többek…

🦻🧩
A fogyatékossággal élő emberek világnapján a befogadásért, az esélyekért és a méltó mindennapokért állunk ki.
Az elmúlt időszakban több fontos, előremutató döntés született Magyarországon:

Új…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média