Orbán Viktor felsorolta azokat a dolgokat, amiket még a világűrbe is elvinne magával
️
️ Méltatások átadásával indítottuk el az idei év utolsó közgyűlését.
Bencs László emlékérmet vehetett át Révészné Petró Zsuzsa, Haraszkó Csaba és Rusznyák László, valamint átadtuk a Bencs László emléklapokat is: Kozák Ferencné, Tömöri Sándorné, Csordás László, Gráfel András, Illyés Péter, Rozsnyai György, Stick Gyula és Szabó Lajos részére.
Szívből gratulálok minden díjazottnak! 👏
A közgyűlés első napirendi pontjában átfogó tájékoztatást kaptunk a város és a térség előtt álló nagy fejlesztésekről. A következő években mintegy 700 milliárd forint értékű beruházás valósul meg Nyíregyházán és környékén, amelyek mozgatórugója a Déli Ipari Park fejlesztése. A tervek között szerepel új gyorsforgalmi csomópont az M3-as autópályán, jelentős közúti kapacitásbővítések, a Debrecen-Nyíregyháza vasútvonal korszerűsítése, valamint olyan úthálózati fejlesztések, amelyek tehermentesítik a várost.
Örömmel számolhatok be arról is, hogy a jelenlegi ütemezés szerint jövő év végére elkészül a Stadion utca-Kótaji út-Hímes utca-Vasvári Pál utca csomópont körforgalma, valamint a Városi Stadion melletti új parkolók is.
️
A közgyűlésen rövid áttekintést kaptunk a város pályázati portfóliójáról is, amely jól mutatja, hogy számos fejlesztésünk van folyamatban, elbírálás alatt vagy lezárás előtt. Az ipari park bővítése továbbra is városunk gazdasági stratégiájának egyik kiemelt pillére.
Nyíregyháza jövőre is gazdag rendezvénykínálattal várja a lakosságot: többek között a Nyírségi Disznótoros Fesztivál, a Helló Nyíregyháza, a Tirpák Fesztivál, a Cantemus Kórusfesztivál és az évbúcsúztató programok is megvalósulnak.
Nyíregyháza fejlődése közös ügyünk!
/posztok.hu


Ami a hétköznapi életben barátság, ami a népeink között jó kapcsolat, azt a nemzetközi politikában szövetségnek hívják.
️ Ursula von der Leyen és Kaja Kallas sokadszor csomagolták a béke ígéretébe a háború folytatását: még több pénzt és fegyvert küldenének Ukrajnának, miközben arról próbálnak mindenkit meggyőzni, hogy…


