Újabb nem várt elismerést kapott az Orbán-kormány!
Tovább erősödött a Fidesz!
🟠Tovább erősödött a Fidesz júniusban, gyengült a Jobbik, fej-fej mellett a kormánypártok és a baloldal – áll az ex-SZDSZ-es Horn Gábor vezette, kormányellenes és liberális Republikon Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Fontos megjegyezni, hogy a 2018-as választás során az egyik legpontatlanabb szakmai becslést a Republikon Intézet adta, amely a Fideszt nagyon alá-, az MSZP-Párbeszéd listáját viszont nagyon fölébecsülte, átlagosan 3,21 százalékpontot tévedtek. Így vélhetően a Fidesz a mostani mérésnél erősebb, míg a baloldal gyengébb.
👉A Republikon szerint a Fidesz mind a két megmért csoport körében erősödött 1-1 százalékot: jelenleg 33 százalékon áll a teljes népesség, illetve 48 százalékon áll biztos pártválasztók körében.
👉A DK is hozott 1-1 százalékpontot áprilishoz képest, így most a teljes népesség körében 9, a pártválasztók körében 13 százalékon áll.
👉Csökkent viszont az elmúlt időszakban régi népszerűségéből kicsit visszanyerő Jobbik támogatottsága: 9 és 13 százalék támogatottsággal bírnak a két csoportban, így támogatottságuk ugyanakkora, mint a DK-é.
👉Momentum áll a harmadik helyen a baloldali pártok különversenyében, 7 százalékot mértek nekik. áll. Az MSZP továbbra is 6 százalékon vegetál. Pártválasztók között a Momentum 1 százalékpontot veszített, jelenleg 10 százalék szavazna a pártra.
👉A kis pártok közül a Párbeszéd is mindkét mérésben 1-1 százalékkal erősödött, a teljes népesség körében 2 százalékra, a pártválasztók között 3 százalékra. Az LMP, az MKKP, a Mi Hazánk a teljes népességben változatlanul 1 százalék támogatottsággal bír.
👉Az MKKP 2 százalékról 1 százalékra esett a pártválasztók körében. A Mi Hazánk továbbra is 1 százalékon áll a pártválasztók között, ahogyan a teljes népességben is. Minden elmozdulás hibahatáron belül történt. A bizonytalanok aránya 2 százalékpontot csökkent, 33-ról 31 százalékra.
👉A teljes népességben 34 százalék voksolna a felmérés szerint a baloldalra, míg 33 százalék választaná a kormánypártot. A pártválasztók között pedig 50 - 48 az állás a baloldali összefogás javára.
Konklúzió: Ezekből az adatokból világosan látszik, hogy a Fidesz-KDNP erősödésnek indult. A kormány júniusban több gazdasági lépést is bejelentett, ami a társadalom széles csoportjai számára komoly többletforrást jelentenek, emellett a várakozások szerint idén 6-7 százalékos gazdasági növekedés is lehet. Ez a sikeres járványkezelés után ugyancsak tovább csökkentheti a kormányváltó hangulatot és erősítheti a Fidesz-KDNP pozícióját. A mostani adatok alapján, ha most tartanák a választást, akkor a kormánypártok ismét nyernének, kényelmes abszolút többséget szereznének a parlamentben. A baloldalnak ahhoz, hogy többséget szerezzen, a listás számokban 3-4 százalékos előnyre kéne szert tennie, hiszen a vidéki választókerületek többségében a jobboldal előnye magasabb az országos átlagnál.
Újabb nem várt elismerést kapott az Orbán-kormány!
Nagyon fáj nekik a magyar válogatott jó szereplése: a hétfői Népszava címlapján egyetlen sor sem olvasható arról, hogy a magyar labdarúgó csapat döntetlent játszott a világbajnok franciákkal! Még a…
Megvan az 5,5 millió beoltott, szombattól már nem kell maszk!
Most gondoljatok bele azoknak a szerencsétlen, balos újságíróknak a sorsába, akik Orbán Melonival való találkozója után is leírták, hogy ez _NuLlA_, erre itt a mai deklaráció. 
Igen, így. 🥰
#teamagyhalottzombi