Magyarország ebben a versenyben Svájcot, Kanadát és Svédországot is lenyomta! Részletek kommentben!

Összecsapott TRUMP és KAMALA! Elmondjuk, hogy ki nyerte a vitát!
Hajnalban, néhány órája ért véget a világ leginkább várt elnökjelölti vitája. Donald Trump és Kamala Harris az amerikai ABC televíziós csatorna élő adásában igyekezett meggyőzni a választókat. Mi itt…

Kommentár folyóirat: Technorealizmus

👉A 2018-ban megújult Kommentár folyóirat huszonötödik száma terjedelmében az eddigiekhez képest is a legvaskosabb, témájában pedig az egyik legérdekesebb lett. A…

Politikusok-hisztiző ovisok: 1-0. Nem sikerült a balos akció, Magyarország ad otthon a csúcsnak.
Azért sem akarták itt, hogy nehogy kiderüljön, hogy országaikkal ellentétben itt béke és biztonság van…

Én értem, hogy a demokraták által pénzelt médiumok szemében Harris óriási előrelépés Biden után (ugye ez egyrészt elvárás feléjük, hogy így lássák, másrészt az igazság is az, hogy egy darab fa is…

A tegnap esti vita két moderátora mindent fact-checkelt, amiről Donald Trump beszélt, de amikor
Kamala hozott elő egy régi, ezerszer megcáfolt és bebizonyított fake newst Trump ellen, akkor persze egy…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média