A szlovák államfő tekintetével állandóan Brüsszelt és Washingtont fürkészi, onnan lesi az útmutatást, jól láthatóan, érezhetően hozzájuk igazítja minden lépését, talán még a félrelépéseit is.
A szlovák államfő tekintetével állandóan Brüsszelt és Washingtont fürkészi, onnan lesi az útmutatást, jól láthatóan, érezhetően hozzájuk igazítja minden lépését, talán még a félrelépéseit is.
KÉT ÉVE, OTTHONRÓL BRÜSSZELBEN. Mára szinte elképzelhetetlen, hogy két éve így, otthonról dolgoztunk a Régiók Bizottságában. A két évvel ezelőtti emlék beszámol négy magyar képviselő, rajtam kívül…
A 444-nek.

Legalja vagytok 

☝‼ Mindig is mondtam, hogy a világ legpofátlanabb teremtése az ellenzéki politikus, és erre ezúttal sem sikerült rácáfolni.
Az a hazaáruló banda követeli, hogy a kormány cukorgyárakat építsen az…
☝️
️ Senki sem születik magyarnak, születni maximum magyar állampolgárnak lehet.
Magyarrá egy folyamat részeként fokozatosan válik az ember, épp úgy mint ahogy felnőtté. És ahogy azt is elsősorban a…
☝️
️ Gyurcsány Ferenc is megtartotta idei évértékelő beszédét, ahol egyértelműen deklarálta, amit eddig is tudott minden épeszű magyar szavazópolgár, hogy továbbra is ő a baloldal kizárólagos vezére.
🫵