☝️
️ Senki sem születik magyarnak, születni maximum magyar állampolgárnak lehet.
Magyarrá egy folyamat részeként fokozatosan válik az ember, épp úgy mint ahogy felnőtté. És ahogy azt is elsősorban a…
☝‼ Mindig is mondtam, hogy a világ legpofátlanabb teremtése az ellenzéki politikus, és erre ezúttal sem sikerült rácáfolni.
Az a hazaáruló banda követeli, hogy a kormány cukorgyárakat építsen az akkumulátorgyár helyett, akik 12 év alatt egyetlen cukorgyárat sem építettek, ellenben 12-t tönkretettek, és azzal, hogy önként lemondtak az Unió javára a magyar cukorkvótáról, az egész ágazatot tönkretették.
https://magyarnemzet.hu/belfold-archivum/2013/11/igy-bombaztak-szet-a-hazai-cukoripart
☝️
És még van pofájuk ezeknek követelőzni!
Tisztelettel,
Polgári Demokrata
☝️
️ Senki sem születik magyarnak, születni maximum magyar állampolgárnak lehet.
Magyarrá egy folyamat részeként fokozatosan válik az ember, épp úgy mint ahogy felnőtté. És ahogy azt is elsősorban a…
☝️
️ Gyurcsány Ferenc is megtartotta idei évértékelő beszédét, ahol egyértelműen deklarálta, amit eddig is tudott minden épeszű magyar szavazópolgár, hogy továbbra is ő a baloldal kizárólagos vezére.
🫵
Bayer Zsolt: A G-napot nem tudom és nem is akarom megbocsátani!
TGM-et tisztelte, Hellert nem. Horn előtt kalapot emel, Antalltól bocsánatot kér. Tölgyessyvel talán, Csermellyel biztos háborúba menne,…
OROSZ PROPAGANDA 

A 444 szerintem ma este túltolta a herbált. A cikket és a postot azóta levették...Az internet viszont nem felejt
A gyengébbek kedvéért: A ma délutáni derbin a Ferencváros ultrái az…
Az NGO-k nem a civil társadalmat képviselik!
Az NGO-k a globalista elit érdekeit képviselő, semmilyen demokratikus felhatalmazással nem rendelkező, a nyílt társadalom eszméit terjesztő politikai…
Nekem a magyaros ételek szimpatikusabbak. Neked?


Putyin megígérte, hogy nem öli meg Zelenszkijt a Naftali Bennett akkori izraeli miniszterelnökkel tartott találkozón, amelyre a háború első napjaiban került sor.
Erről az izraeli média számolt be.…