Szégyen és gyalázat, amit a baloldal művelt október 23-án!

Döbbentem néztem azt a mérhetetlen igénytelenséget és ostobaságot, ami a mai parlamenti baloldalból áradt október 23-án! Tényleg azt gondoltam, hogy nincs lejjebb egy bizonyos szintnél, de idén sikerült ezt a mércét is leverni. Semmi problémám nincs azzal, hogy ezt a napot az összes politikai erő a saját javára próbálja kihasználni. 1990 óta így van ez. Azonban az mégiscsak gyomorforgató, hogy azok meneteltek az első sorban, akik mindent, de tényleg mindent annak köszönhetnek ebben az életben, hogy valamelyik felmenőjük a Kádár, vagy éppen a Rákosi-rendszerben volt vezető beosztásban. Senki nem felelős természetesen szülei bűneiért, de egészen addig, amíg a vagyonát és egzisztenciáját arra építi ki volt a felmenője, addig mindenféle bocsánatkérés csak porhintés.

Semmi bajom nincs azzal, hogy tanárok és diákok demonstrálnak. Követeléseik egy részét én is támogatom. Amikor azonban egy dedikáltan oktatási tüntetésen a felszólalók olyan stílusban beszélnek, ami még négy fal között is felháborító lenne, akkor bizony ki kell mondani, hogy ezekből a figurákból semmilyen szinten nem kérünk. (Nagy kérdés, hogy a tüntetés szervezői, miért engedték fel a színpadra).

A baloldal október 23-án ismét bebizonyította, hogy mindennél jobban gyűlöli Orbán Viktort, a jobboldalt, és a nemzeti erőket. Semmi mást nem tudnak mutatni, csak ezt! Semmi másra nem képesek csak erre! Szégyen és gyalázat, hogy ezt egy nemzeti ünnepen üvöltötték az arcunkba!

Szegény Pánkotai Lili. Most azt hiszi nagy sztár, mert egy ordenáré beszédet elmondott. Pedig csak annyi a történet mint Blankával. Elmond egy undorító szöveget, utána megy a kukába. Egy perc hírnév.…

Hajh... ez fájni fog!

Visszanéztem a dollárbaloldal tegnapi műsorát és kavargó gyomorral konstatáltam, hogy ez már sajnos a politikai pedofília reformja.

Egészen idáig azt hittem, hogy Nagy Blanka egy…

️Azért, mert sokan osztják, még nem igaz!
A helyes adat: 238 Ft/m3 volt szeptemberben a KSH hivatalos közlése szerint a vezetékes gáz lakossági átlagára.
Egyébként nemzetközi összehasonlító…

boris johnson bejelentette, hogy nem pályázza meg a brit miniszterelnökséget.
️ valljuk meg, kissé mulatságos is lett volna, bár ebből a garnitúrából bármit kinéznék.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média