A szankciók még nem tették annyira tönkre Európát, hogy az emberek kétségbeesésükben a DK halálos ölelésébe rohanjanak. De dolgoznak rajta...
Na a mai tüntetés képeit meg "felszólalóit" elnézve, a baloldal terv egyszerű lehetett a mai napra.
Ezt a felhergelt balos proli csürhét Gyurcsányék rá akarták volna ugya úgy uszítani, a Fidesz és a jobboldal '56-os megemlékezésére, különösen a Miniszterelnök beszédének hallgatóságára.
A két tábor között elkerülhetetlen lett volna a tettlegesség, amire a rendőrségnek reagálnia kellett volna. A kialakult balhé eszkalálódott volna és egy, a 2018as karácsonyi esményekhez hasonló, de jóval nagyobb résztvevőszámú felkelés alakult volna ki. A cél persze egy kisebb Majdan, de ezek a pesti kis ficsúrok, ahhoz gyávák...
A balhékat persze az előre kirendelt média élőben közvetíthette volna, és bejárhatta volna egész Európát a rettenetes Orbáni diktatúra elleni felkelés képei, amit a rendőrség zárt rövidre.
Az Amnesty, melynek több tucat önkéntese vezényelte a mai napot, persze igazolta volna a borzalmas tetteket.
Az ezt követő eseményeket, mindneki ki tudja találni. Brüsszel, hiszti, pénzmegvonás, gazdasági visszaesés, újabb felkelés, stb, stb...
Azzal, hogy a Fidesz nem ült fel a napi napnak, EZT kerültük el.
De... Nem felejtünk!
A szankciók még nem tették annyira tönkre Európát, hogy az emberek kétségbeesésükben a DK halálos ölelésébe rohanjanak. De dolgoznak rajta...
Intenzív agyhalál, végtelen barbárság, beteg világ…
Német szélsőbalos, klímaharcos provokátorok krumplipürével locsoltak le egy felbecsülhetetlen értékű Monet festményt. Állatok. Nem találok rá más…
Ukrán zászló
Pár hete egy mémünk miatt kaptunk hideget meleget, amiért rátettünk pár
-t az akkori proliZsembori egy képére. Az akkor még egy vicc volt...
...most viszont ez REAL.
Valaki árulja már el,…
A mai nap margója! Ha 56-ban tizede ennyire segített volna Amerika nekünk, mint most Ukrajnában, akkor vajon hol tartana hazánk?
Ajkai diáksereg a főpróbán 🪖
A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárlaktanyájába látogatott százötven, a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és…
Jobboldali fölény Szlovéniában!
Feldolgozták szinte az összes szavazatot a szlovéniai elnökválasztás első körében. A korábbi felmérésekkel szemben Anze Logar, a jobboldal ellenzéki SDS jelöltje a…
Megszívlelendő gondolat Orbán Viktortól a baloldalról;
Ne törődjünk azokkal, akik hol az árnyékból, hol a brüsszeli magaslatokról leselkednek Magyarországra.
Ott fogják végezni, ahol az elődeik 🥰
Ukrán zászló a tanártüntetésen??
Miért? Ki tette oda?