Jézus is azt mondja követőinek: ne aggodalmaskodjatok a holnap miatt, a madarak sem aratnak és nem gyűjtenek csűrbe, mégis elboldogulnak.

A pusztai vándorlás során a zsidók számára manna hullott az égből, minden nap elegendő, ám nem volt érdemes eltenni belőle, mert az étel másnapra megromlott.

Sikeres felkészülés

Az Európai Unió és az Egyesült Nemzetek Szervezetének misszióiba, törzs- és egyéni beosztásba készülő több mint harminc katona részére tartottak békeműveleti felkészítést az MH…

A Fidesz-KDNP folytatta sikersorozatát a fővárosban, a baloldal csak az árnyékból figyel

Június 26-án 32 kormánypárti indulóból 28 nyert az időközi választásokon, július 3-án 14 helyen indult Fidesz-…

Azt mondtátok hazudunk! Erre az öszödi beszéd évfordulóján árnyékkormányt alakít Gyurcsány Ferenc! Ezzel jelezve, hogy 2026-ban is vezeti az ellenzéket.

Ők mindig is tudták

Kevés dolog volt ma szórakoztatóbb, mint F.O.S. kommenteket olvasgatni Dobrev bejelentése után.

A pánik, a csalódottság, és a tehetetlen düh vegyes hullamain talán a 444.hu vitte a…

Az összes szavazót és az ellenzékieket is addig kell szavaztatni, amíg a DK nem nyer. Ha így sem nyer, akkor árnyékkormányt kell alakítani.
Az emberek a DK-t akarják!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média