Azt mondtátok hazudunk! Erre az öszödi beszéd évfordulóján árnyékkormányt alakít Gyurcsány Ferenc! Ezzel jelezve, hogy 2026-ban is vezeti az ellenzéket.

A Fidesz-KDNP folytatta sikersorozatát a fővárosban, a baloldal csak az árnyékból figyel

Június 26-án 32 kormánypárti indulóból 28 nyert az időközi választásokon, július 3-án 14 helyen indult Fidesz-KDNP-s jelölt, 9 közülük győzni tudott. Július 17-én 5 kormánypárti politikusból 4 aratott győzelmet. Szeptember negyedikén Óbudán született Fidesz-KDNP győzelem. A kormánypártok azóta is folytatják győzelmi szériájukat, ezzel szemben az elmúlt időszakban az ellenzék számára a vereség már hagyománnyá vált. A Fidesz-KDNP a fővárosban tartott időközi választások során ráadásul olyan helyeken is nyerni tudott, ahol három éve még a baloldal győzött.
️
Szeptember 11-én, vasárnap visszavette a jobboldal a budai Várnegyedet, ugyanis időközi önkormányzati választást tartottak az I. kerületben, amelyet a Fidesz-KDNP jelöltje, Fazekas Csilla nyert meg a szavazatok 53,07 százalékát megszerezve. Ellenfelére, Korsós Borbálára, az ellenzék közös jelöltjére a szavazók 45,55 százaléka voksolt. Ezzel az ellenzék elvesztette többségét a képviselő-testületben.

Tegnap Karácsony Gergely pályafutásának korábbi színhelyén, Zuglóban tartottak időközi választást. Ellenzéki oldalról Kökény Dalma Ilona indult, akinek a főpolgármester és maga Szabó Rebeka is személyesen kampányolt. Szabó három éve még nagy fölénnyel győzte le akkori kormánypárti ellenfelét, éppen ezért is volt hatalmas siker a Fidesz-KDNP jelöltjének, Juhász-Pintér Pálnak a 9. választókerületben aratott győzelme. A jobboldali jelölt a szavazatok 40,16 százalékát tudhatta magáénak, míg baloldali ellenfele, Kökény a voksok 36,6 százalékát kapta meg.


A zuglói időközi választás pikantériája, hogy sem az MSZP, sem Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere nem állt be a közös ellenzéki jelölt mögé. Ehelyett az MSZP Kézdi Gabriellát támogatta, aki a szavazók 2,24 százalékának nyerte el a támogatását. Mindez jól mutatja, hogy az ellenzék képtelen rendezni sorait, a folyamatos belső konfliktusok negatív következményeit pedig rendre a választópolgárok szenvedik el. Ennek fényében nem csoda, hogy a szavazók elfordulnak tőlük: még az eddig baloldali fellegvárnak hitt kerületekben és településeken is sorra vereséget szenved a baloldal.
️
Újbudán két választókerületben is időközi választást tartottak. Az 5. választókerületben a kormánypárti Jankó István kapta a legtöbb szavazatot (51,67 százalék), míg a momentumos Devecseri Mátyást csak a szavazatok 41,34 százalékát tudhatta magáénak. Az ellenzék egyedül a 14. számú választókerületben tudott eredményt felmutatni, ahol kiélezett verseny után végül a momentumos Lados Tamás (52,01 százalék) alig 101 szavazattal előzte meg a kormánypártok jelöltjét, Elekes Tamást (47,99 százalék).

A fővárosban tartott eddigi időközi választások eredményei alapjaiban cáfolták meg azt a liberális toposzt, miszerint Budapest a baloldal terepe, a Fidesz-KDNP pártszövetségnek pedig esélye sincs. A kormánypártok a tavaszi, országgyűlési választások óta kilenc önkormányzati képviselői helyet nyertek el, a szivárványkoalíció pedig mindösszesen kettőt. Gyurcsány Ferenc és a DK hiába készülnek, hiába alakítanak árnyékkormányt, az időközi választások eredményei azt is megmutatták, hogy a baloldal nemhogy nem kormányzóképes, de még csak nem is „ellenzékképes”.
/posztok.hu


Joe Biden is gratulált a baloldal “árnyékkormányához”… 
️







