Ismét nagyon jó hír érkezett a magyar gazdaságról!

Magyarország jövő évi gazdasági kilátásai jobbak, mint az európai fejlett gazdaságoké – derül ki az IMF áprilisban megjelent World Economic Outlook és Fiscal Monitor jelentéseiből.

Hazánk gazdasági növekedése 2023-ban várhatóan 3,6 százalékkal növekszik majd, azaz 1,4 százalékponttal meghaladja a fejlettnek számító európai államok átlagos GDP-emelkedését.

A munkanélküliség elleni küzdelem terén szintén jobb eredményeket tudunk majd felmutatni, mint Európa fejlett gazdaságai. Az IMF számításai szerint hazánk munkanélküliségi rátája 2023-ban csupán 4,2 százalékon áll majd, míg a fejlett államokban ez az érték ennél jóval magasabb, 6,4 százalék lesz.

Hasonló teljesítményt várhatunk a magyar államadósság kapcsán is, amely a 2021-es szinthez képest csaknem 5 százalékkal csökken majd, ezzel pedig 20 százalékkal alacsonyabb is lesz a fejlett európai országok átlagánál.

Magyarország tehát a gazdag országok között nemcsak helytállni képes, de jobban is tud teljesíteni náluk. Mindez pedig azt bizonyítja: hazánk képes belépni a fejlett államok klubjába!

Állítsuk meg az elszabadult brüsszeli aktatologatókat!

A brüsszeli bürokratákat nem azért tartják a tagállamok, hogy önálló kül-energetikai vagy bármilyen más, ne adj Isten a tagállamok érdekével…

️WC-papírból MAXIMUM 3 darabot vásárlóként! Így MARAD ELÉG mindenkinek!
️Szállítási PROBLÉMÁK MIATT a megértésüket kérjük!

👉 Belgiumból kaptam ezeket a fotókat a napokban. Ilyen feliratok és sokszor…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média