Kiütötték a háborúpárti konzervatívokat!

Péntek estére szinte teljesen feldolgozták a csütörtöki angliai részleges önkormányzati választás szavazatait. A konzervatívok a várakozásokhoz képest is hatalmasabb pofonba szaladtak bele. Egyes elemzők szerint egy 200-220 mandátumos veszteséget még meg tudott volna magyarázni Boris Johnson, de a legújabb adatok szerint a toryk 338 mandátumot vesztettek a négy évvel ezelőtti helyzethez képest. A voksolás legnagyobb nyertesei a Liberális-Demokraták lettek, akik egyébként az elszabaduló infláció megfékezése mellett kampányoltak. Nagyon jól szerepeltek a Zöldek is, akik megduplázták a mandátumaik számát a korábbi helyzethez képest. Ha mindezt túléli Boris Johnson kormányfő, az lesz az igazi politikai bravúr!

Molnár Zsolt szerint az MSZP lehet a 2020-as évek Skodája.
Az lehet, Zsolti, csak éppen a Gyurcsány Ferié az egész Volkswagen-konszern
Szóval a logótok az egyetlen, ami talán megmaradhat végül. Talán…

Szerinted drága a fogyókúra?
Látod mennyit fogytam?

Most 36 kilónál járok.
Egy dolgot tisztázzunk az elején!
Én egy percig nem fogyókúráztam. Életmódot váltottam.
Az étolajat kizártam az életemből.…

Lemmingek Európája – a szuicid szankciókról

Oly korban élünk, amikor egy szövetségesi rendszer – nevezhetjük akár birodalomnak is – önmaga megerősítése helyett rituális öngyilkosságot követ el akkor,…

1307. október 13-án, pénteken végeztette ki a nagyhatalmú Templomos Lovagokat IV. Fülöp francia király. A történet részletes bemutatása előtt azonban néhány példát is megemlítenénk arra vonatkozóan,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média