Magyarország ma a nyugati jobboldal egyetlen reménysége – két hét múlva, május 19-én kezdődik a CPAC Hungary
Az Alapjogokért Központ az Amerikai Konzervatív Unióval (ACU) közösen rendezi meg…
A tengeren dőlhet el az orosz-ukrán háború sorsa!
Magyarország ma a nyugati jobboldal egyetlen reménysége – két hét múlva, május 19-én kezdődik a CPAC Hungary
Az Alapjogokért Központ az Amerikai Konzervatív Unióval (ACU) közösen rendezi meg…
Az MH Transzformációs Parancsnokság Honvéd Tudományos Kutatóhely szervezésében rendezték meg „A Magyar Honvédség jelenlegi és lehetséges műveleti hadszínterei” című konferenciát a Stefánia Palota -…
Trollok
"Csak teljesen normális és érett közönségnek. Butaság nem megengedett."
Forrás: Troll - a Hír TV műsora
Azonnal takarodjon Jakab és tettestársai a közéletből, akik részt vettek ebbe a bestiális tettben, vagy akik tudomást szereztek róla!
Ilyen aljasság még a hazai politika történetében nem történt!…
Kicsit mintha döcögne ez a "Budapest mindenkié" project, és az állandó "egyeztessünk minden lóf*szról IS" meg "kérdezzük meg a budapestieket" duma is csak akkor jó, ha valami, a Kormány által indított…
Hallom, hogy botrány van a Jobbikban. Meg akarták erőszakolni az egyik alelnök fiatal párját.
Engem csak az érdekelne, hogy az alelnök úr mit keres még a Jobbikban? Ennyi belefér? Van az a pénz? 
Infláció járja be Európát…, de nem csak Európát… – OecoGlobus
️A világgazdaságnak még nem is sikerült teljes mértékben felülkerekednie az új típusú koronavírus járvány okozta anomáliákon, máris újabb…