Összeesküvés nincs, egyeztetés viszont van!

A “szocialista Internacionálé” testet, alakot cserélhetett, de a céljai változatlanok.
Egy nemzetek feletti, hideg technokrácia által irányított világ, amely a bevándoroltatás révén előbb felhígítja, majd megsemmisíti a nemzetállamokat és velük a keresztény alapokon nyugvó kultúrát.

Ez volt a céljuk a jakubinosoknak, a bolsevikoknak és most a globálnyikoknak is.

Aki pedig erre az önpusztító társadalmi kísérletre nemet mond, arra ráuszítják az úgynevezett civil szervezeteket (NGO-k), azokat elítélik és politikai viták helyett, amelyhez gyávák, a jogállamiság néven futó büntető eszköz segítségével próbálják gazdaságilag ellehetetleníteni.

Szerintetek ez rendben van?

🟣Donáth Anna a magyar Sanna Marin, csak gyengébb kiadásban…

🟣Donáth Anna tessék-lássék évértékelője nem fogja megállítani a párt mélyrepülését és nagyon kevesek fogják elhinni, hogy egy új ellenzéki…

Összevont poszt

Németországban mintaprojekt az akkumulátorgyár, amit támogatnak az ottani zöldek.
Itthon pedig folyamatosan hergel ellene baloldal.
Miért fájnak nekik a magyar fejlesztések?
Exkluzív interjú Debrecen…

Exkluzív interjú Debrecen polgármesterével Papp Lászlóval.

Németországban mintaprojekt az akkumulátorgyár, amit támogatnak az ottani zöldek.
Itthon…

Szóval az is Putyinnak írható fel, hogy a nyugati cégek csak szavakban erősek és valójában eszük ágában sincs szankcionálni egy ekkora gazdaságot.

Oké. Csak akkor ne mi átlag európai emberek szívjunk…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média