Donáth Annáék hazudnak. Ezt nem azért mondom, mert a megszorítás rossz, Orbán jó, a baloldal meg általában hazudik. A megfejtés egyszerűbb és elvi síkon keresendő. Amikor 2010-ben átvette Orbán Viktor a kormányzást, akkor a szocik által romba döntött országot elkezdte rendbe tenni.

2010-ben rekordmagas volt a munkanélküliség, az átlagbér alacsonyabb volt, mint ma a minimálbér és óriási IMF-hitel szorította a gazdaság torkát. A helyzet katasztrofális volt. Ezt nem én mondom, hanem a nyugati világban mértékadónak számító nagy hitelminősítők, akik Gyurcsányék gazdaságpolitikáját a bóvli, azaz befektetésre nem ajánlott kategóriával honorálták.

Orbán és csapata azonban nem megszorításokban gondolkodott. Működő struktúrát akartak létrehozni és plusz 1 millió munkahelyet ígértek. Ez mára már meg is valósult. A gazdaságot pedig fűteni kezdték a megszorítások helyett. A 2002 és 2010 közötti időszak nagy lecke volt, hogy a restriktív gazdasági modell, a hozzá nem értés és a korrupció totális csődbe viszi az országot.

Kedves Donáth Anna! A 2010 előtti megszorításokért és a csődért pontosan az a gazdasági "szakértői" csapat felelt Király Júliától Surányin át Bojár Gáborig, akik a mai napig dedikált nagyokosok a Gyurcsány-Márki-Zay féle csapatban.

️ A megszorítások mindig balról jönnek, mivel teremteni, alkotni semmit nem tudtok. Élősködtök a rendszeren, amíg a munkából élő emberek tudják fizetni a folyamatosan növekvő adóterheket, aztán buktok és arra vártok, hogy valaki ismét felépítse az országot, amit ti megint kiszipolyozhattok. A baloldal nem érdemel több esélyt! Védjük meg eredményeinket és őrizzük a stabilitást!

A baloldal háborúba sodorná Magyarországot és lebontatnák a nemzeti vakcinagyárat.

Varga Zoltánék a keleti vakcinák után most az oltóanyaggyár ellen kampányolnak, ez már a legalja!

Soha többé baloldal…

Orbán Viktor: "A szankciókat nem lehet kiterjeszteni az orosz gáz- és olajbehozatalra, mert az jobban fájna nekünk, mint Oroszországnak. Néhány országgal közösen fellépünk és ismét meg fogjuk védeni…

Én megmondtam...

Avagy, mi történt azelőtt?
.

Ebben az írásban megpróbálom körüljárni, milyen érdekes dolgok történtek az előtt, hogy végül, mint ultima ratio, egy hónapja kitört az orosz-ukrán háború.

De…

Nektek van kedvetek minden hónapban 45 ezer forinttal többet fizetni rezsire?
Márki-Zay Péter és a baloldal a felelőtlen kijelentéseivel Magyarország energiaellátását sodorja veszélybe.

7:00 // Indul a nap a Mokkában. Téma: Márki-Zay után egyre több baloldali politikus követeli, hogy küldjünk fegyvereket Ukrajnába. A magyar kormány álláspontja azonban világos: Magyarország ki akar…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média