Facebook városba nem kell a turistacsalogató beruházás.

Azt az elmúlt közel két és fél év alatt láthattuk, hogy Karácsony Gergelynek és a köré telepített DK-s különítménynek semmiféle elképzelése, terve sincs Budapest fejlesztésére.

Alapvetően eddig megelégedtek az előző városvezetés által előkészített vagy már beindított projektek befejezésével. Egyébként egy lépést sem előre.

A sikló újabb jó példája a tehetetlen vezetésnek, az egyhelyben álló, egyre lepusztultabb városnak.

Ez a politikai garnitúra, ezzel a teljesítménnyel akarja átvenni a főváros után az ország vezetését.

Kell ez nekünk?!

Április 3. erről fog szólni!

Oroszország leállítja a rakétahajtóművek szállítását az USA-ba - közölte az Orosz Űrügynökség vezetője.
A Roszkozmosz vezetője hozzátette: "repüljenek csak az űrbe seprűnyélen".

A mai világ a születést, a betegséget és halált, azaz az élet természetes folyamatait igyekszik egyre távolabb vinni a családi közegből, holott ezek az életesemények azok, ahol a legnagyobb szükség…

KÖPTETEK MA MÁR EGY IGAZÁN JÓT?

Szóval
AZ a Gyurcsány akinek a neve alatt futott a 2004-es kettős állampolgárságról szóló gyalázatos népszavazás
AZ a Gyurcsány aki még 2017-ben IS azzal kampányolt,…

A #legyenbékeimaestünkön szerda este a Szent István Bazilikában a Kárpátaljai Családokért Egyesület javára gyűjtöttünk, meghatóan nagy összeget sikerült a helyszínen átadnunk Palojtay Mártának.…

Orbán Viktor Beregsurányban látogatta meg a háború elől menekülő kárpátaljai magyarokat.

Emlékezetes: Márki-Zay nemrég oroszpártisággal vádolta meg az orosz tankok elől menekülő nemzettársainkat,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média