KÖPTETEK MA MÁR EGY IGAZÁN JÓT?
Szóval
AZ a Gyurcsány akinek a neve alatt futott a 2004-es kettős állampolgárságról szóló gyalázatos népszavazás
AZ a Gyurcsány aki még 2017-ben IS azzal kampányolt,…
A mai világ a születést, a betegséget és halált, azaz az élet természetes folyamatait igyekszik egyre távolabb vinni a családi közegből, holott ezek az életesemények azok, ahol a legnagyobb szükség van a család szeretetteljes jelenlétére. Sokszor a család nem képes a beteg melletti állandó jelenlétet biztosítani, ugyanakkor szeretnék ezt a feladatot a saját környezetükben tartani.
2019-ben alapult a Non tu solus - Betegápoló nénik otthoni betegápolókat közvetítő szolgáltatás, melyben a személyes segítségnyújtást tűzték ki célként maguk elé az alapítók. Több, mint 160 betegápolóval állnak kapcsolatban, akik referenciáit a korábban velük kapcsolatban álló családok adják. Az ápoló gyakran családtagként segít végig járni a beteg életének befejezéséig tartó utat, és ezzel biztonságot ad a betegnek és a hozzátartozóknak is. Ez a lehetőség példaként szolgálhat a következő generációknak is, akik látják, hogy az időskort, betegséget nem kizárni kell az életünkből, hanem megtanít azt elfogadni.
#kincssmartfamily #smartfamily #kincs #smartfamilybemutatkozo
KÖPTETEK MA MÁR EGY IGAZÁN JÓT?
Szóval
AZ a Gyurcsány akinek a neve alatt futott a 2004-es kettős állampolgárságról szóló gyalázatos népszavazás
AZ a Gyurcsány aki még 2017-ben IS azzal kampányolt,…
Ez most az USA-nak is fájni fog.
Magyarország nemet mond Márki-Zay Péterre és a baloldalra.
Nem kérünk ebből a hazudozóból!
A #legyenbékeimaestünkön szerda este a Szent István Bazilikában a Kárpátaljai Családokért Egyesület javára gyűjtöttünk, meghatóan nagy összeget sikerült a helyszínen átadnunk Palojtay Mártának.…
Orbán Viktor Beregsurányban látogatta meg a háború elől menekülő kárpátaljai magyarokat.
Emlékezetes: Márki-Zay nemrég oroszpártisággal vádolta meg az orosz tankok elől menekülő nemzettársainkat,…
Nyugalom, higgadtság, tapasztalat, rutin.
Minden másra ott van Márki-Zay Péter.
Nyugalom, higgadtság, tapasztalat, rutin.
Minden másra ott van Márki-Zay Péter.
Megtisztelő a nagy érdeklődés, már csak 2 nap... Érjj oda Te is időben, hogy tutira jó helyed legyen!
Igyekszem majd minden kérdésre választ adni.
Orbán Viktor Beregsurányban látogatta meg a háború elől menekülő kárpátaljai magyarokat.
Emlékezetes: Márki-Zay nemrég oroszpártisággal vádolta meg az orosz tankok elől menekülő nemzettársainkat,…
Orbán Viktor elszigetelődés közben…