Megszületett Márki-Zay Péter babysittereinek új megoldása, hogyan korlátozzák még a kapitányt.
Egyedül nem beszélhet, de most már azt sem lehet hallani, amit mond.
Borzasztó a videójának a…
Támadásban a hálózat!
Magyarország területe, lakossága, gazdasága és hadereje nem indokolja, hogy az univerzális liberalizmus erői ilyen intenzitással foglalkozzanak vele, hiszen a nagy európai központokat Párizs, Berlin, Brüsszel már teljesen sikerült “elfoglalniuk”. A “nyugat”politikai, gazdasági elitje fejet hajtott a kulturális elit és az őket gátlás nélkül kiszolgáló média elit előtt.
Mi zavarja hát a (nyílt) társadalom mérnökeit?!
Talán az, hogy Magyarország kihívást intézett a világra adott válaszaik ellen, egészen pontosan
nemet mondott a bevándorlásra
megvédte a határait
a családdal kapcsolatban világossá tette, hogy a teremtett valóság talaján áll, és nem fogadja el a neomarxista boszorkánykonyhában kitalált őrültségeket
humánerőforrásait önerőből kívánja pótolni és nem betelepítéssel,
a magyar államot nem akarja egy hideg technokrata európai birodalomba beolvasztani
Nem a “csapás” ereje tette veszélyessé Magyarországot és a nemzeti kormányt, a globalista erők szemében, hanem az a tény, hogy nem csak megkérdőjelezte az Európát foglalkoztató legfontosabb kérdésekre adott válaszukat, hanem más érvényes, követhető megoldást kínál Európa nemzeteinek.
Ezt nem tűrhetik, hiszen ha van más válasz is, akkor az “egyetemes jó” nevében fellépő, magának kizárólagosságot vindikáló univerzális liberalizmus dogmái megdőlnek.
Ezért gyűlölik Orbán Viktort és a nemzeti kormányt.
Megszületett Márki-Zay Péter babysittereinek új megoldása, hogyan korlátozzák még a kapitányt.
Egyedül nem beszélhet, de most már azt sem lehet hallani, amit mond.
Borzasztó a videójának a…
️BRÉKING!
Jézus után Kossuth Lajoshoz hasonlította magát Márki-Zay Péter.
️Néhány perc alatt a saját maga hatása alá került.
Márki-Zay Péter mai babysittere: Simon András.
Már a saját élő videójában sem beszélhet önállóan.
️Amúgy hogyan képzelte a kapitány vitákat, amiket annyira szeretne?
A sarokból súgna neki valamelyik…
Gyurcsány Ferenc tényleg mindent megtesz, hogy lenémítsa Márki-Zay Pétert.
Az élő adásban Simon András többet szerepel a kameraképben, mint maga a jelölt. Még a rendes mikrofont is kikapcsolták (…
Hétzárás a Groupamában. Hajrá, Fradi! 
Petike ma is megpróbálja
Ma vajon kiket sért meg, vagy kit árulózik le?
A BUDAPESTI SZABADSÁG HÍD AZ EGYIK KEDVENCEM
Rizsavi Tamásegészen különleges látásmódja és gyönyörű fotói mindig megdobogtatják az ember szívét. Most ugyan nem havas a táj, de gondoltam, nem árt egy…
Iratkozzatok fel Orbán Viktor Youtube oldalára is
:
Link kommentben
️
"Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött." - Orbán Viktor