Fejétől bűzlik a hal.
Régi arcok, régi mondanivalóval hozzák vissza a szép új múltat.
Fekete-Győr András a Momentum elnöke diadaljelentésben közli, hogy sikerült az MSZP egyik utolsó mamutját, Tóth…
Dobrev Klára nem csak feleség – ez így igaz.
Dobrev Klára nem csak Apró Antal unokája, Apró Piroska és Petár Dobrev lánya, hanem az Apró-Dobrev klán politikai termékeként létrejött Gyurcsány Ferenc nevű – azóta már levitézlett – politikai kalandor felesége, és az ugyancsak a befolyásuk megőrzése érdekében életre hívott párt, a DK hivatalos miniszterelnök-jelölt jelöltje.
Dobrev Klára annak a kommunistából tőkéssé vedlett posztkommunista családnak a sarja, amely a rendszerváltáskor nem csak sikeresen átmentette, de meg is szilárdította üzleti, „politika közeli” és kulturális pozícióit. „A család ekkor az átlagemberek számára láthatatlan volt, de a velük ezer szálon összefonódó MSZP-n keresztül jó hozzáférésük volt a közhatalomhoz, ami elengedhetetlen volt üzleti érdekeltségeik fenntartása szempontjából.” (Lánczi Tamás, Egy befolyásos család története)
A jól működő modell gépezetébe: „A család a háttérből irányít, a kirakatban pedig a fiatal vő, Gyurcsány Ferenc járja a modern, európai értelemben vett szociáldemokrata politikus táncát” (Lánczi, uo.) előbb 2006-ban került homok, amikor a politikai kijárójukként funkcionáló Gyurcsány politikusi megítélése a mélyrepülésbe kezdett, melyből azóta sem tud kikeveredni, a közben komoly isiász problémákkal szembe nézni kényszerülő politikus. „Nem maradt más hátra, mint Gyurcsány Ferenc háttérbe vonása, és felesége, Dobrev Klára színre lépése. Ezzel a döntéssel a család egy harminc éve érvényben lévő működésmódot írt felül, magyarán egy vérszerinti családtag került a nyilvánosság elé, a politika frontvonalába.” (Lánczi uo.)
Azt se felejtsük el, hogy Dobrev Klára milyen szociológiai környezetben nőtt fel, hol szerezte tudását a világról, milyen hatások érték még személyisége kialakult – mert mindezeknek aktív közéleti tevékenyégét tekintve (is) politikai jelentősége van. Békés Márton gondolatait segítségül hívva, a kommunista elit gyerekeihez hasonlóan Dobrev Klára is az elődeitől megörökölt tudás, kapcsolatrendszer és viselkedéskultúra képében megképződött kulturális tőkét csorbítatlanul vette át, fektette be, kamatoztatta és váltotta át – helyzettől függően – hol gazdasági, hol politikai tőkére.
Az így előállt helyzetet: Dobrev az utódpárt utódpártjának miniszterelnök-jelölt jelöltje azt gondolom joggal tesszük szóvá.
Azt meg már csak csendben jegyzem meg, hogy senki sem kényszerítette, hogy az egykori KISZ Führer-t válassza élete párjának, még akkor is, ha ez a választás - a múlt ismeretében – mégiscsak kézenfekvő vagy inkább természetes volt Klára asszony részéről.
Fejétől bűzlik a hal.
Régi arcok, régi mondanivalóval hozzák vissza a szép új múltat.
Fekete-Győr András a Momentum elnöke diadaljelentésben közli, hogy sikerült az MSZP egyik utolsó mamutját, Tóth…
„Karácsonyból hamar hülyét csináltak. Igaz, nem kellett sokat dolgozni rajta”
(TOLLHEGYEN!)
Emlékeztek, hogy féltek Karácsonyék az Elk*rtuktól? Az őszödi beszéd utóéletét és a 2006-os rendőrterrort feldolgozó filmet a baloldal aljas módon megpróbálta láthatatlanná tenni. A félelmük nem volt…
Ismét Magyarországra látogat a Sargentini-jelentést is jegyző LIBE-bizottság, amelynek "nem titkolt szándéka, hogy az általuk elv helyett eszközként használt jogállamiság kérdéskörében újabb támadást…
Itt az újabb bizonyíték arra, hogy minden egyes Karácsony Gergelyre leadott szavazattal Gyurcsányra voksolnak a választók. Figyeljetek csak!
Bár főpolgármesteri életrajzából sunyi módon kihagyta,…
️
️


Ha igaz a bennfentes értesülése, Jakab még arra sem volt elég, hogy Feri a harmadik helyet neki adja, és egy munkagép sebességével zúgott ki az előválasztásnak becézgetett Gyurcsány-showból
️
Hé,…
Elgondolkodtató, mi lenne, ha visszatérne a hatalomba, bár inkább rémálmainkban se
Az senkit ne tévesszen meg, hogy leosztották a lapokat már, a háttérben Feri lesz a nagyvezír
Állítsuk meg


Na, igen...
Jakab parlamenti bohóckodása egyre kínosabb és vállalhatatlanabb, a legutóbb például azzal sikerült magát még mélyebbre húznia, mikor nemi erőszakot helyezett kilátásba a miniszterelnöknek,…