Itt az újabb bizonyíték arra, hogy minden egyes Karácsony Gergelyre leadott szavazattal Gyurcsányra voksolnak a választók. Figyeljetek csak!
Bár főpolgármesteri életrajzából sunyi módon kihagyta,…
Ismét Magyarországra látogat a Sargentini-jelentést is jegyző LIBE-bizottság, amelynek "nem titkolt szándéka, hogy az általuk elv helyett eszközként használt jogállamiság kérdéskörében újabb támadást indítsanak a gyermekvédelmi törvény miatt, valamint hogy a lassan teljes érdektelenségbe fulladó 7-es cikkely szerinti eljárásról tárgyaljanak" - írta az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán.
Varga Judit hangsúlyozta: Magyarország továbbra is tartja magát "következetes és önazonos" álláspontjához, hogy egy uniós intézmény sem lépheti át a szerződésekben rögzített hatásköröket "csak azért, mert egy tagállam nem úgy táncol, ahogy a brüsszeli bürokraták fütyülnek".
"A kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédre mindig nyitottak maradunk, illúzióink azonban nincsenek, láthattuk ugyanis, hogy ha Magyarország megbüntetéséről van szó, Brüsszel nem ismer határokat" - tette hozzá a tárca vezetője.
Varga Judit végül leszögezte: konstruktív partnerként állnak a találkozó elébe, "hiszen szándékaink egyenesek, jogi érveink pedig tiszták és magabiztosak".
Itt az újabb bizonyíték arra, hogy minden egyes Karácsony Gergelyre leadott szavazattal Gyurcsányra voksolnak a választók. Figyeljetek csak!
Bár főpolgármesteri életrajzából sunyi módon kihagyta,…
️
️


Ha igaz a bennfentes értesülése, Jakab még arra sem volt elég, hogy Feri a harmadik helyet neki adja, és egy munkagép sebességével zúgott ki az előválasztásnak becézgetett Gyurcsány-showból
️
Hé,…
Elgondolkodtató, mi lenne, ha visszatérne a hatalomba, bár inkább rémálmainkban se
Az senkit ne tévesszen meg, hogy leosztották a lapokat már, a háttérben Feri lesz a nagyvezír
Állítsuk meg


Na, igen...
Jakab parlamenti bohóckodása egyre kínosabb és vállalhatatlanabb, a legutóbb például azzal sikerült magát még mélyebbre húznia, mikor nemi erőszakot helyezett kilátásba a miniszterelnöknek,…



Vagy mégsem kellene volt miniszterelnököt, minisztereket,…