Karácsony, csak egy papírsárkány a tomboló hurrikánban

A gond nem csak az Karácsony Gergellyel, hogy az Economist-ban közölt „portrét” követően egyértelművé vált, hogy azoknak a globális pénzügyi és (baloldali) kulturális struktúráknak miniszterelnök-jelöltje, amelyek, természetüknél fogva az ország kifosztásában és szellemi gyarmatosításában érdekeltek;

és nem csak az, hogy nem tárgyalóképes az angolja, így totálisan kiszolgáltatott a környezetének, azoknak a 2002-2010 közötti időszakot domináló politikusoknak és háttérembereknek, akik két ciklus után politikai káoszt, szellemi, erkölcsi és gazdasági csődöt hagytak maguk után;

és nem csak az, hogy képtelen letenni az autóvezetői vizsgát, ami, a merev szabálykövetésen túl, olyan a politikában is fontos képességeken nyugszik, mint a helyzetfelismerés és az erre való gyors, határozott reagálás, hanem a teljes politikai támogatottság hiánya.

A Párbeszéd egy nem létező párt, amelyet számomra a mai napig érthetetlen módon cipeli (te) a hátán az MSZP. Most, hogy a gazdatest haldoklik (kispárttá vált), Karácsony és egy nagyobb nappaliban elférő tagságú és támogatottságú pártja még nehezebb helyzetbe került.

Gyurcsány Ferenc (direkt nem DK-t írok, mert a DK csupán technikai keretét adja Gyurcsány politikai ambícióinak), mint az Összefogás néven futó politikai-gazdasági projekt vezéralakja azt tesz vele is és az ellenzéki játékosokkal, amit akar. Karácsony ebben a játszmában egy kommunikációs csatornáitól, akaratától megfosztott, erő és határozottság híján lévő bábú, akinek – általam nem várt – miniszterelnöksége esetén legfeljebb azt engedik majd meg, hogy a dolgozószobájában Facebookozzon – persze azt is szoros kontroll alatt.

Kicsoda valójában Karácsony Gergely, és kinek áll érdekében, hogy miniszterelnök legyen?

Annyit elárulok, hogy nem ő az első kirakatjelölt, akivel Gyurcsány választást nyerne. Baljós történelmi…

A balliberális V. Naszályi Márta is csak botrányt botrányra halmoz!

Álljon itt szombat délelőtt egy idézet, egy igazi klasszikus:

„Dehogy akarok én miniszterelnök lenni.” /Karácsony Gergely/

Pár hete még ezzel haknizott a Facebook-polgármester, most csak elvállalta.…

️NEM TARTJÁK VALÓDI VERSENYNEK A BALOLDALI ELŐVÁLASZTÁST A MAGYAROK

A magyar felnőtt társadalom 42 százaléka szerint a baloldali előválasztás végeredményét már előre ki lehetne hirdetni, és csupán a…

Az unió a járvány idején is a genderlobbit szolgálja 🤝🏳️‍

👉 Korábban közzétették az uniós genderstratégiát, amelynek elemei komoly aggodalomra adhatnak okot. Idén tavasszal pedig üdvözölték, hogy az…

Minden kádárista nosztalgiázó NAGYMAMA KamuGerit szeretné bepelenkázni..
Olyan helyes a mosolya, vagy nem? Azt a semmit, amit főpolgármesterként felmutatott miniszterelnökként is megtudja csinálni nem…

KARÁCSONY BÖLCSIBE NEM JÁRT, DE ÚGY VISELKEDIK, MINT EGY JÓLLAKOTT NAPKÖZIS, VAGY INKÁBB SÉRTETT ÓVODÁS?
Lassan tényleg szánni kezdeném... A probléma csupán annyi, hogy egy világváros főpolgármestere…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média