Téged is. #demokratikusmemek
Karácsony, csak egy papírsárkány a tomboló hurrikánban
A gond nem csak az Karácsony Gergellyel, hogy az Economist-ban közölt „portrét” követően egyértelművé vált, hogy azoknak a globális pénzügyi és (baloldali) kulturális struktúráknak miniszterelnök-jelöltje, amelyek, természetüknél fogva az ország kifosztásában és szellemi gyarmatosításában érdekeltek;
és nem csak az, hogy nem tárgyalóképes az angolja, így totálisan kiszolgáltatott a környezetének, azoknak a 2002-2010 közötti időszakot domináló politikusoknak és háttérembereknek, akik két ciklus után politikai káoszt, szellemi, erkölcsi és gazdasági csődöt hagytak maguk után;
és nem csak az, hogy képtelen letenni az autóvezetői vizsgát, ami, a merev szabálykövetésen túl, olyan a politikában is fontos képességeken nyugszik, mint a helyzetfelismerés és az erre való gyors, határozott reagálás, hanem a teljes politikai támogatottság hiánya.
A Párbeszéd egy nem létező párt, amelyet számomra a mai napig érthetetlen módon cipeli (te) a hátán az MSZP. Most, hogy a gazdatest haldoklik (kispárttá vált), Karácsony és egy nagyobb nappaliban elférő tagságú és támogatottságú pártja még nehezebb helyzetbe került.
Gyurcsány Ferenc (direkt nem DK-t írok, mert a DK csupán technikai keretét adja Gyurcsány politikai ambícióinak), mint az Összefogás néven futó politikai-gazdasági projekt vezéralakja azt tesz vele is és az ellenzéki játékosokkal, amit akar. Karácsony ebben a játszmában egy kommunikációs csatornáitól, akaratától megfosztott, erő és határozottság híján lévő bábú, akinek – általam nem várt – miniszterelnöksége esetén legfeljebb azt engedik majd meg, hogy a dolgozószobájában Facebookozzon – persze azt is szoros kontroll alatt.
Kicsoda valójában Karácsony Gergely, és kinek áll érdekében, hogy miniszterelnök legyen?
Annyit elárulok, hogy nem ő az első kirakatjelölt, akivel Gyurcsány választást nyerne. Baljós történelmi…
Ez az ember mindenkit teljesen ostobának néz! Apáti Bence hivatalos oldala
“De már elmúlt..”
A balliberális V. Naszályi Márta is csak botrányt botrányra halmoz!
Álljon itt szombat délelőtt egy idézet, egy igazi klasszikus:
„Dehogy akarok én miniszterelnök lenni.” /Karácsony Gergely/
Pár hete még ezzel haknizott a Facebook-polgármester, most csak elvállalta.…
️NEM TARTJÁK VALÓDI VERSENYNEK A BALOLDALI ELŐVÁLASZTÁST A MAGYAROK
A magyar felnőtt társadalom 42 százaléka szerint a baloldali előválasztás végeredményét már előre ki lehetne hirdetni, és csupán a…
Az unió a járvány idején is a genderlobbit szolgálja
🤝🏳️
👉 Korábban közzétették az uniós genderstratégiát, amelynek elemei komoly aggodalomra adhatnak okot. Idén tavasszal pedig üdvözölték, hogy az…
Joe Bident másolná Karácsony! Valóban van hasonlóság kettejük között: egyikük sem mer nyilatkozni a velük nem szimpatizáló sajtónak!
️Semmi önállóság: Joe Biden…
KARÁCSONY BÖLCSIBE NEM JÁRT, DE ÚGY VISELKEDIK, MINT EGY JÓLLAKOTT NAPKÖZIS, VAGY INKÁBB SÉRTETT ÓVODÁS?
Lassan tényleg szánni kezdeném... A probléma csupán annyi, hogy egy világváros főpolgármestere…