JAKAB SZÜKSÉGSZERŰEN MENNI FOG A KUKÁBA!

Kötter Tamás nagyon logikusan megfogalmazta a Jakab problémát. A Jobbikos vidéki faék-egyszerűségű (O1G) szavazók kellenek, de Jakab már nem.

Kötter Tamás:
"Azt kell megérteni, hogy azon nyugati körök, akik 12 éven át finanszírozták az ellenzéket, be fogják nyújtani a számlát (egy esetleges ellenzéki győzelem esetén), mint ahogy anno az SZDSZ-nek is benyújtották 94-ben. Azért nem maradhatott meg legerősebb ellenzéki pártként és építhette volna fel magát még négy évig az SZDSZ - és akkor lehet, hogy sehol nem lett volna a Fidesz, nem tudott volna egy ilyen nagy tömböt létrehozni - mert akkor is benyújtották neki a számlát, hogy mostmár belépsz szépen a kormányba kisfiam, mert nekünk szükségünk van arra, hogy az invesztíciónkat visszakapjuk! Meg is kezdődött (az SZDSZ belépésével) az őrült energetikai meg mindenféle közszolgálati szektornak a privatizációja. Most is ugyanezt várják el a nyugatiak és Jakab nem alkalmas arra, hogy Nyugat-Európában ezt a szoftpolitikát, ezt a vigyori politikát képviselje. Ezek a körök nem fogják őt elviselni, ezek a kaviár-marxista körök, akik baloldaliságról, egyenlőségről, ilyen kultúráról, olyan kultúráról beszélnek, meg a munkások jogairól, akikkel egyébként már rég nem állnak szóba, mert az identitásokat, részidentitásokat képviselik és a 10 EUR-os kávéjukat isszák a legjobb kávéházakban. Ők Jakabot le fogják venni a pályáról, valahogy blamálni fogják és akkor a Karácsonyt elő lehet léptetni, vagy Dobrevet.

KH: Mi is elmondtuk többször, az ellenzéknek biztos, hogy jó sajtója lesz nyugaton, Karácsonyról, Dobrevről ódákat fognak zengeni, talán még a Times címlapján is ott lesznek, de ennek rohadt nagy ára lesz ám! Mert ahogy Kötter is mondta, a számla be lesz nyújtva ezért. Vagonszámra viszik majd ki a pénzt. Mint 94-98-ban, vagy 2002-2008 közt. De nem baj, a bábjuk agyon lesz dícsérve a nyugati médiában.

Kell-e tudni? Kinek kell tudni?

A képen London újonnan megválasztott alacsony polgármestere és Budapest nem olyan rég megválasztott magas polgármestere látható. Ők ketten, Karácsony Gergely elmondása…

A nap vicce: az 1 százalékos támogatottságú Párbeszéd nevű párt felkérte Karácsony Gergelyt, hogy legyen a miniszterelnök-jelöltjük.

Külön vicces, ahogy a liberálbolsevik törpe párt a 99 százalékról…

️Elfutott az angol nyelvű újságírói kérdések elől Karácsony Gergely, még a biztonsági őröket is bevetette.
Mindez rendkívül kínos, ráadásul komoly probléma számára, hogy a képességhiány miatt a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média