Go West!
„A Birodalmi lépegető Lassan/éppen felém lépeget”

„Magyarország helye nyugaton van!”, „Mi európai magyarok vagyunk” és még sorolhatnánk az ellenzéki pártok jelszavait, amellyel arra buzdítják a választópolgárokat, hogy velük együtt a hőn áhított nagybetűs Nyugatot válasszák, de hogy mi ez a nyugat, miben különbözik a jelenlegi Magyaroroszágtól – akár politikai berendezkedésben, akár társadalompolitikában, akár a kulturális talapzatában – vagyis mi az elérendő cél, arról – a DK Európai Egyesült Államok melletti markáns kiállásán kívül – nem sokat tudunk meg.

A baloldal, amely egész fennállása alatt idegen földön termett eszmék, importált ideológiák – ha éppen úgy alakultak a dolgok a francia progressziót, wilsoni béketervet, előbb a lenini bolsevizmust, aztán a sztálinit tűzte zászlajára, hogy végül a kilencvenes évek elején az SZDSZ nevű pszichodráma csoport párttá válásával eljusson a neoliberalizmusig – mentén politizált, nem érti meg, hogy Közép-Európa 1989-es forradalmi változásainak nem a Nyugathoz való kompromisszummentes csatlakozás volt a tétje és célja, hanem esetünkben a magyar állam és annak polgárainak fizikai, szellemi és lelki szabadságának a kivívása.

Az már más kérdés, hogy az eltérő politikai rendszerek békés egymás mellett élésére berendezkedett Nyugat, amely kisujját sem mozdította Közép-Európa érdekében (hacsak az 1956-os rádió üzeneteket vagy a ’68-as prágai tavasz idején odaérkező neomarxista diákküldöttséget nem tekintjük annak – részünkről nem tekintjük annak) a ’89/’90 változások „vonakodó bábájából a folyamat kelletlen szülésze, majd nyerészkedő keresztanyja lett (Békés Márton, Keleten a helyzet változóban), győzelemként beállítva a tőle független történéseket, hogy aztán azzal az igénnyel lépjen fel, hogy mint, amit az egyesítéskor Németország nyugati fele a keletitől elvárt: feltétel nélküli fegyverletételt, mint gazdasági, mint kulturális/társadalmi értelemben is.

És ezt a célját, az SZDSZ-el felpántlikázott, hatalomba visszatérő egykori kommunista elit segítségével majdnem sikerült is elérnie. Azonban a 2008-as gazdasági válság, a 2015-ös migrációs krízis, a vakcina-háború helyes kezeése és nem mellékesen a nemzeti, szuverenista erők győzelme ezt a folyamatot megakasztotta, és egyben hitet és reményt adott arra, hogy Nyugaton – ahonnan soha nem mozdultunk el – maradva új, saját érdekek mentén dolgozó, politizáló „magabíró Magyarországot” alakítsunk ki.

A Baloldal hatalomra kerülése, ami szükségszerűen hozza magával a (gazdasági és társadalmi problémákkal küszködő) Nyugat kritika nélküli imitálását, ez a „magabíró” Magyarországot fosztaná meg – hasonlóan az 1994-98 és 2002-2010 közötti időszakhoz – sorsának, történelmének alakításának lehetőségétől, „benne a saját jövőjéről való határozás szabadságától”. (Békés Márton, Keleten a helyzet változóban)