Jó, de mi lesz a koncepciós perek után? – A kalapácsos törpék lázadása

A Tisza-szektát természetesen csak a bosszú érdekli: a vélt vagy valós - elsősorban magánéleti, saját maguknak felróható - sérelmeik miatt bennük élő revansvágy mindent felülír. A magára pusztán politikai szolgáltatóként tekintő Tisza Párt – akárcsak a víz – mindig a legkisebb ellenállás irányába indul el, és boldogan teljesíti a szavazói pillanatnyi passziói alapján kialakuló kéréseket.
De vajon mi lesz azután? Felteszik egyáltalán a kérdést, hogy mi történik, miután koholt eljárásokkal és állami erőszakkal megsemmisítik a nehezen felépített nemzeti képességeket?
A hétköznapi kisember persze törpeként bolyong a valóság óriásai által hátrahagyott monumentális építmények között.
Így aztán nem is tud – de nem is akar – választ adni arra, hogy mi lesz ezen stratégiai kapacitások szétverése után. Pedig nagyon is jól tenné, ha elgondolkodna rajta.

Ez a jelenség tökéletesen mintázza azt, amit José Ortega y Gasset a tömegember legfőbb sajátosságaként írt le: a radikális felelőtlenséget és a hálátlanságot. A tömegember készpénznek veszi a civilizáció vívmányait – a biztonságot, az infrastruktúrát, a jólétet –, mint a természet ajándékait, miközben fogalma sincs az azok mögött álló zsenialitásról, erőfeszítésről és szervezeti háttérről. Nem érez felelősséget a fenntartásukért, sőt, követelőzve fordul szembe magával az építménnyel.

Sajnos ebben a kisszerűségben osztoznak a diplomások, vagy pontosabban fogalmazva: a csupán diplomatatáskával rendelkezők is.
Ők ahelyett, hogy felemelkednének és a nagy egészet, az összefüggéseket néznék – s ezen belül számot vetnének az ország és saját helyükkel, illetve azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a rendszer 16 éven át biztosított nekik, és amiben maguk is zsírosra híztak –, inkább leereszkednek a porba.
Saját apró kis kalapácsaikkal maguk is elkezdték verni ezeket a hatalmas struktúrákat.
Szomorú, de a tömegek lázadásának húsbavágó képe ez az állítólagos értelmiségről. Egy olyan elitről, amely a maga túlfejlesztett, zárt és szakosodott gondolkodásával totálisan elszigetelődött a saját szakterületén. Képtelen megérteni az élet valódi drámáját, és ebből fakadóan képtelen végre nagyban gondolkodni.
Végül is képtelen elfogadni az istenített liberalizmus okozta egyenlőtlenséget. Ez a kognitív disszonancia feszíti belülről, torzítja a gondolkodását és sarkallja irracionális cselekedetekre.

Vegyük csupán egyetlen példaként a sok közül a hazai autópálya-építési képességet. Ne legyenek illúzióink: ma Magyarországon autópályát – ami az egyik legnagyobb üzlet és legbonyolultabb logisztikai feladat – mindössze két-három cég képes építeni. Ezekre természetesen azonnal rásütik, hogy a NER-oligarchák kezében vannak. Amennyiben az értelmiség asszisztálásával ezeket a hazai kapacitásokat megsemmisítik, az új hatalom előtt három katasztrofális út áll:
1. Saját holdudvar építése: Villámgyorsan felépít egy saját, hozzá lojális vállalkozói kört, ami évekig tartó dilettantizmushoz és félbehagyott beruházásokhoz vezet.
2. Külföldi koncesszió: Külföldi cégekkel – jelesül például a Strabaggal – építteti meg az utakat, és adja nekik újra koncesszióba, pontosan úgy, ahogy azt a szocialista kormányok tették. Így a magyar nép lelkesen asszisztálna a saját kifosztásához és a profit kiszivattyúzásához.
3. A közúti fejlesztések leállítása: Egyáltalán nem épülnek új autópályák és autóutak, helyette a vasúti közlekedést erőltetik a realitásoktól elrugaszkodva – ahogy az Vitézy Dávid nagy álma.

A jövő, ami a rombolás ezen eufóriájából következik, végtelenül szigorú és kijózanító lesz. Ha a tömegember felelőtlensége és a szaktudósok vaksága győzedelmeskedik a teremtő és építő akarat felett, Magyarország pillanatok alatt elveszíti gazdasági önrendelkezését. A nemzeti nagytőke szétverésével nem a korrupció szűnik meg, hanem a magyar tulajdon és a szuverenitás. Az ország visszasüllyed a teljes és kiszolgáltatott gyarmati függőség státuszába: gazdasági hátországgá, puszta erőforrássá válik, ahol a stratégiai ágazatokat és a nemzeti vagyont ismét külső birodalmi és külföldi érdekcsoportok irányítják majd. Amikor a dübörgő kalapácsok zaja elül, a romok felett álló tömegnek rá kell ébrednie: a bosszúvágyból végrehajtott rombolással nem szabadságot nyertek, hanem a saját újkori gyarmatosításukat írták alá.

A fotó illusztráció a témához