A technokrata disztópia és a politikai metamorfózis-avagy az ember ír egy könyvet, mondjuk “Élet az ember után” címmel aztán döbbenten látja, hogy egyelőre ugyancsak még szavakban, de kezd valóra válni a Disztópia.

“A Földnek előbb-utóbb az lesz a jó, hogyha megtaláljuk a módját annak, hogyan tudjuk stabilizálni, vagy akár lassan, szép fokozatosan csökkenteni a népességünket. És ebben mi itt Magyarországon élen tudunk járni.”(Bart István, a Tisza Párt szakpolitikusa)

De miről is van szó valójában?

Ez a látszólag technokrata, zöld köntösbe bújtatott gondolat valójában egy mélyebb, aggasztóbb politikai valóság tünete.

A Tisza Párt belső köreiből, valamint a holdudvarként funkcionáló politikai-gazdasági hálózatokból kirajzolódó kép azt mutatja, hogy a szervezet humánerőforrás-tartalékai rendkívül szűkösek. A párt hátországát kezdetben Magyar Péter közvetlen családi és baráti kötelékei, a politikát formáló álcivilek, valamint a globális pénzügyi és gazdasági háttérhatalmi rendszerek alkották. Ez a bázis azonban hamar kimerült.
A káderhiányt jól illusztrálja az a tény, hogy a párt a képviselőjelöltjeit – a klasszikus pártdemokrácia bevett működését megkerülve – nyilvános hirdetések útján kényszerült toborozni. A kritikusabb hangok szerint ráadásul egyes jelöltek csak komoly anyagi hozzájárulások fejében kaphattak helyet a választási listákon vagy az egyéni kerületek élén.

Ami ezután következett, az egy klasszikus politikai metamorfózis története, amely leginkább egy invazív biológiai folyamathoz hasonlítható. Ahogyan a hordozó kullancsot megfertőzi egy nála is kisebb mikroorganizmus, úgy válik a gazdatest halálos fenyegetéssé a környezete számára.
Hasonló ideológiai „fertőzésen” esett át a Tisza Párt is, amely a belső káderhiányt a múlt szellemeivel igyekezett orvosolni: a párt holdudvarában és leendő kormányzati struktúráiban egyre dominánsabbá válnak az egykori SZDSZ (Szabad Demokraták Szövetsége) politikusai, szakértői, valamint azok újgenerációs nyúlványai.

A rózsadombi elit bohém burzsoá körei és a belpesti hipsterek csoportjai radikális ideológiai elkötelezettségükkel, a modern progresszív kultuszok iránti fogékonyságukkal és forradalmi öntudatukkal pillanatok alatt saját képükre formálták a formációt.
Ez a kör a pragmatikus ígéreteket gyorsan lecserélte az úgynevezett „harcos demokrácia” ideológiájára.
Ha a nemzetközi, például a közelmúltbeli lengyelországi politikai folyamatokat vesszük alapul, a nemzeti szuverenitást és a hagyományos értékeket védők számára ez a fordulat nem sok jót tartogat a jövőre nézve.