Lengyelország elsőként használta ki a SAFE szabályozásának kiskapuját – és több mint 43 milliárd eurónyi uniós hitelt irányított a hazai védelmi ipar megerősítésére.
A közös európai védelmi…
️A hőségben olvadhat Magyar Péter „működő Magyarország” szlogenje. Elemzés öt pontban!
1. KORMÁNYZATI KÉRÉSEK A HŐSÉGBEN: Magyar Péter és miniszterei az elmúlt napokban arra kérték az embereket, hogy használják kevesebbet a klímát és a mosógépet, takarékoskodjanak a vízzel, valamint csak indokolt, halaszthatatlan esetben keressék fel a sürgősségi osztályokat. Ezek a felhívások rendkívüli helyzetben érthetőek lehetnek, politikailag azonban azt az üzenetet közvetítik, hogy az állam az alapfunkciói ellátásaival is küszködik.
2. EDDIG MINDENÉRT ORBÁN VOLT A HIBÁS: Magyar Péter ellenzéki politizálásának egyik alapja az volt, hogy a különböző működési zavarokat az Orbán-kormány alkalmatlanságának bizonyítékaként mutatta be. Elég csak az egy évvel ezelőtti hatalmas viharra és a reptér néhány órás lezárására gondolni, amikor Magyar Péter „a reptér az új MÁV” szlogenről elhíresült posztjában azonnal Orbán Viktort támadta azt állította, hogy ez is egy bizonyítéka annak, hogy nem működik az ország.
3. A „MŰKÖDŐ MAGYARORSZÁG” ÍGÉRETE: A kampányban Magyar Péter egyik legerősebb üzenete az volt, hogy a kormányváltással eljön a „működő Magyarország”, ahol az egészségügy, a közlekedés és a közszolgáltatások minden téren kifogástalanul működnek majd. Éppen ezért a mostani helyzet politikailag különösen érzékeny a kormány számára.
4. MAGYAR PÉTER, A VÁLSÁGKEZELŐ: A miniszterelnök láthatóan érzi is a politikai kockázatot, ezért személyesen a védekezés élére állt, a kormányinfón is bejelentették, hogy Magyar Péter vezeti a hőség elleni védekezést. A Facebook-videókban és a folyamatos tájékoztatásokban pedig azt az üzenetet közvetítik, hogy a kormány kézben tartja a helyzetet.
5. A TÜRELMI IDŐ HAMAR LEJÁR: Magyar Péter kormánya még alig több mint ötven napja van hivatalban, ezért egyelőre működik a korábbi kormányra való visszamutogatás. Ez a politikai türelmi idő azonban nem tart örökké. Ahogy telnek a hónapok, a választók egyre kevésbé azt fogják nézni, hogy mi történt korábban, és egyre inkább azt, hogy valóban megérkezett-e a kampányban ígért „működő Magyarország”.
Lengyelország elsőként használta ki a SAFE szabályozásának kiskapuját – és több mint 43 milliárd eurónyi uniós hitelt irányított a hazai védelmi ipar megerősítésére.
A közös európai védelmi…
️Nincs a világon meg egy olyan ország, ahol egy ilyen kaliberű embert aki hősként védte az országa biztonságát, és számos esetben bizonyította ő és a teljes TEK a hozzáértésüket, szakmai…
Tisztázzuk: bármelyik annyira nagyra tartott nyugat-európai országban a Pálinkások és a Szabók börtönben ülnének, a Hajduk pedig a legmagasabb állami kitüntetést kapnák meg.
Na, nem azért, mert az ún.…
Hoppá!
Magyar Péter összevissza beszél!
Orbán viktor bejelentette: mától a Fidesz biztonsági igazgatója Hajdu János! Senkit nem hagyunk akit aljas indokkal betámadnak! 
Szóval igen 44 éves lettem! 
Tele vagyok energiával, erővel elszántsággal. Szeretem a feladatokat, márpedig az ellenzéki, mindig független
, objektív
szerep az kihívás! Tehát megyünk tovább, még ha…
Egy kis "klima" és politika reggelre ;)
👏 Nagyon jó döntés! Ezt tedd ki az ablakba Magyar Péter! Egy kiváló szakembert rúgtál ki. A Fideszben a helye!
🤝 Sok szeretettel üdvözöljük tábornok úr!
Magyar Péter, Dr. Hegedűs Barbarának (Fidesz) tette fel ezt a kérdést. Jó vastag bőr van a …..!