Pusztába kiáltott szó (?)

Nyugodtan kijelenthetjük: Magyarország szép lassan, de minden tekintetben behódolt a Nyugatnak.
Lakóit a múltjuk már nem érdekli.
A történelemből nyert tapasztalatra nem tartanak igényt.
Hőseiket elfeledték, vagy gúny tárgyává teszik. A jövő nem foglalkoztatja őket.
Kizárólag a jelennek élnek, egy üres, élményközpontú létezés fogságában.
Saját ünnepeiket elfeledték. Vagy vásári komédiává silányították, amelynek valódi tartalmát már nem is értik. Legjobb esetben is csak politikai fegyverként használják fel azokat.

Eközben a globális birodalmi tudatipar bármilyen idegen ünnepet rátukmálhat erre a népre. Önfeledten ünneplik a Pride-ot, a Valentin-napot vagy a Halloweent. Olyan rítusokat, amelyek tökéletesen idegenek a magyar múlttól, a hazai tradícióktól és a mi valóságunktól. De miért teszik? Mert már nincsenek gyökereik. Nincs tradíciójuk. Tulajdonképpen identitásuk sincs már. Így a lelkileg kifosztott tömeg bármikor, bármilyen globális hálózatra rácsatlakoztatható.

Persze joggal kérdezheti a kedves olvasó: Ja ez a helyzet, akkor minek okoskodom.

Ezeket a sorokat egyetlen okból írom le.
Minden gondolkodó ember szent kötelessége megszólalni, ha veszélyben látja a hazáját. Legyen az fizikai fenyegetés, vagy a jelenlegi, alattomos szellemi, lelki és erkölcsi értékvesztés.
Ennyit meg kellett tennem a saját lelkiismeretem megnyugtatásáért.
És még ennél is többet kell tennem: minden eszközzel harcolni e szellemi pestis ellen.
Akkor is, ha emberi számítás szerint már nincs, vagy alig maradt esélyünk a győzelemre.