végre nem drága a Balaton
☝️Íme a szegénységi bizonyítványos tablókép tegnapról.
️Az ilyen posztoknál a korábbi kormány kapott hideget-meleget… Leginkább azt, hogy “az én adómból”…
Na akkor halljuk a kórust
Amúgy ez a nagyon fontos kihelyezett ülés (amit úgy látom szó szerint értettek) nem szólt másról csak arról; nehogy a szivárványos felvonuláson vonulók számon kérjék rajtuk a szereplést, illetve annak hiányát
️
végre nem drága a Balaton
Ne aggódj nagyúr! 100 nap után azok is szidni fognak akik rád szavaztak 


️…
„Most a pokolban járunk, de nem ez a történet vége”!
Lentulai Krisztián műsorában Huth Gergelyelőször beszél a Pesti Srácok leállításáról, a konzervatív média jövőjéről és arról, miért tartja…
️Miközben a gazdasági miniszter a holland–angol Shell olajvállalattól érkezett, a kormánypárti sajtóban megindult a stratégiai magyar olajvállalat, a MOL, illetve annak vezetője, Hernádi Zsolt elleni…
“Nem az országot irányítják, hanem a Fideszt üldözik.” Schauer Viktorral beszélgettem a szombati tüntetésen.


️könnyen lehet, hogy szépen-lassan újabb trendfordulat következett be a politikában
nem tudom, így van-e, remélem, nem, de egyáltalán nem kizárt. ahogy 2010 is trendforduló volt és - nevezzük jobb…
Emlékeztek a tahó pojácára kihívóként?