Ha Beton.Hofi a nyolcvanas években lázad, akkor nem az HBO készít róla dokumentumfilmet, hanem a Kékfény. Valószínűleg már a börtönben is forgatva...

. . .

A fiatalság feladata a hatalom elleni lázadás, a kritika, „minden” megkérdőjelezése. Amit nem szeretek, hogy sokan – nem csak a fiatalok, és nyilván nem minden fiatal – összekeverik a demokráciát a diktatúrával. Ebben természetesen vastagon megvan a média és a politika szerepe, sokan érdekeltek voltak (és valamennyire április után is azok maradtak) az idősíkok összekeverésében.

Ezért hadd írjam le a valóságot: ha Azariah, Beton.Hofi vagy más a nyolcvanas években így beleáll az akkori kormányba, akkor könnyen lehet, hogy a CPg sorsára jut. Azaz: börtönre ítélik őket. Ahogyan egy másik punk-együttest, a Közellenséget is.

Volt miért. Hallgassátok meg csak ezt az egyetlen CPg-dalt:

„Áll egy ifjú élmunkás a téren
Kommunista szombatról jött éppen
Dúli dúli a réten
Dúli,dúli a réten

Szobrot képet sematista banda
A munka hőse szerepeljen rajta
Dúli...

Rohadt büdös kommunista banda
Mér nincsenek ezek felakasztva
dúli...”.

Legyünk őszinték magunkkal (akinek nem inge, ne vegye magára): tantermek mélyén, vécék sarkában, kihalt utcasarkokon is alig-alig mertük volna ezt elsuttogni. A nyolcvanas évekről beszélünk. Ekkoriban még simán elsüllyesztették azt a tanársegédet, aki felírta egy házfalra azt, hogy »Ruszkik haza!« Vagy letöltendőre ítélték azt az ellenzékit, aki lelkiismereti okokból tagadta meg, hogy Kádár hadseregét szolgálja.

Szóval ha Beton.Hofiék a nyolcvanas években tesznek ilyen-olyan nyilatkozatokat, szidják a koncerteken, egyéb megszólalásokban az akkori politikai vezetőt, Kádár Jánost, akkor valószínűleg még a színpadon szétverik őket a kádári rendőrség, a Munkásőrség vagy az állambiztonság, esetleg Rajnák emberei, vagy, ha nagy a tömeg, akkor hazafelé, vagy mondjuk a következő héten. Amúgy pedig besúgók hadát állítják rájuk, lemezszerződésről természetesen szó sem lehet, a médiában nem szerepelhetnek, csak mint feketelábúak, csak mint köpnivaló gazemberek. Aztán a börtön után – mondjuk a kilencvenes években – végignézhetik, hogy azok mosolyognak fent, akik őket a Purgatóriumba juttatták. A Bors Jenők. Őket meg a fél ország csirketépőnek, bűnözőnek gondolja.

Ha a nyolcvanas években élnek, nem az HBO készít róluk dokumentumfilmet, hanem a Kékfény. Valószínűleg már a börtönben forgatva.

A szárnyszegő című könyvemben sokat idézem az igen kemény és provokatív Rolls Frakció tagjait, akik egy interjúban azt is elárulták, hogy a végsőkig természetesen nem mentek el, Kádár Jánost ők sem szidták. Azt még ők sem merték, pedig mertek aztán sok mindent. Ők is.

Meséljünk a fiataloknak arról, hogy milyen volt a diktatúra, elsősorban azért, hogy értékelni tudják a demokráciát. Ezért fontos a múlt, ezért fontos a múlt ismerete, ezért fontos a történészek és múltkutatók munkája. Ezért fontos az, hogy a szülők, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, családi barátok minél többet beszélgessenek a gyerekekkel.

Hogy különbséget tudjunk, tudjanak tenni. És igazán értékelni tudjuk azoknak a bátorságát, akik egy diktatúra idején piszkálgatták, gúnyolták Kreónt és a rendszerét.

Előttük tiszteleg A szárnyszegő. Mert minden időben jár a tisztelet a szabadság vándorainak. Hát még a diktatúrában. Ahol nem a lemezszerződésed, nem az új autód, nem a milliós megtekintések, hanem a létezésed, az életed a tét.