A helytartó története a harmadik résszel folytatódik.

A lázadás vezetője, oldalán alvezéreivel, nyomában híveikkel, olyan dérrel-dúrral vonult be, mintha ebben a percben foglalta volna el a palotát. A váratlanul kicsapódó ajtószárnyak, a vezér mögött vállvetve, döngő léptekkel falanxként vonuló, éneklő tömeg filmszerű jelleget kölcsönzött a jelenetnek. A főtárgyaló sejtése az volt, hogy az egészet előre megrendezték, és többször is elpróbálták már.
A vezér nem pazarolta köszönésre, bemutatkozásra az időt. Miután kézjelére a tömeg elhallgatott, azonnal a lényegre tért.
– Miközben Erős a fényes jövőről hazudozik, újabb mélyütés érte a tartomány gazdaságát, a vállalatokat és a lakosságot azzal, hogy a múlt héttől az egész Unióban nálunk a legdrágább a gáz, a benzin és az elektromos áram! Az elmaradt fejlesztések és elhibázott döntések miatt már akkora az áramhiány, hogy a vésztartaléknak számító, gázolajtüzelésű áramtermelőket is be kellett kapcsolni! Ez tűrhetetlen!
„Ne vonja felelősségre a történtek miatt, és ne ellenkezzen vele nyíltan. A számonkérés vagy ellenkezés esetén könnyen előtör rejtekéből a szégyenkező, szorongó gyerek, és ilyenkor a nárcisztikus düh pusztító erővel seper végig a környezetükön” – idézte fel de Witte magában a szakértő-pszichológus felkészítőjének azt a részét, amely a Hogyan közeledjünk a nárcisztikus személyiséghez címet viselte.
–Igaza van, ez valóban tűrhetetlen!
A főtárgyaló, megfogadva a szakértő tanácsát, nem ellenkezett a tömeg vezetőjével, inkább utat engedett a szemmel láthatóan még csak most kezdődő dühkitörésnek.
A férfit, akiből a legkisebb ellenkezés esetén előtörhetett a „szorongó gyerek”, Májer Péternek hívták, és nem ez a jelentés volt az első találkozása a pszichológiával. Korábban is járt már terapeutánál, az ülések anyagát az Unió titkosszolgálata természetesen megszerezte és kielemezte. Az ártatlannak hangzó Központi Ellenőrzési Hivatal néven működő titkosrendőrség ezekben a zavaros időkben talán az egyetlen olyan szerve volt az Uniónak, amely még képesnek mutatkozott maradéktalanul betölteni a szerepét. Ügynökei és besúgói minden tartományban, állami szervben, önkormányzatokban és biztosságon ott voltak. Nem okozott hát különösebb gondot anyagot gyűjteni a semmiből feltűnő népvezérről. A terapeutával folytatott beszélgetéseiből szomorú életút rajzolódott ki – egy soha be nem váltott ígéret története. Májer családja több generációra visszamenőleg számos tekintélyes bíróval, híres ügyvéddel, sőt még egy köztársasági elnökkel is büszkélkedhetett. Ez a dicső múlt nemcsak nagy reményekkel ruházta fel, de egyben leküzdhetetlen feladat elé is állította a pályakezdő fiatalembert, és ennek – amint az évről évre szomorú képet mutató adóbevallásaiból és anyagi körülményeiből kiderült – nem tudott megfelelni. Emiatt aztán persze sokat szenvedett. Anyagi helyzete a társas kapcsolataira is kihatott. Azok a nők, akikről küllemük alapján úgy vélte, igazán hozzá illenének, minden próbálkozása ellenére sem álltak kötélnek. Pedig mindent elkövetett, hogy kapcsolatot létesítsen velük. Lassacskán azonban a kudarcélményekből fakadóan egyre erőszakosabbá vált a természete – hódításai helyett így jóformán csak a problémáit szaporította, ami a helyi ügyvédi kamara fegyelmi bizottságának irataiból, valamint a rendőrség által indított eljárások jegyzőkönyveiből világosan kitűnt. Hol visszaélve a hatalmával az ügyvédjelöltjét vette célba, hol az egyik ügyfelének a barátnőjével vagy feleségével erőszakoskodott, hol meg egy szórakozóhelyen szakadt el nála a cérna. Családjának és családi kapcsolatainak köszönhetően ugyan minden ügyet megúszott, de ezzel magánéleti problémai koránt sem rendeződtek.
A róla szóló jelentések szerint szerény egzisztenciáját bűnügyi kirendelésekből és tyúkperekből tartotta fenn. Talán emiatt volt, hogy jól beszélt a büdösök nyelvén. Kapva kapott hát a lehetőségen, és a tartományon végigsöprő elégedetlenségi hullámot meglovagolva minden dühét és frusztráltságát a hatalom birtokosai ellen fordította. Lángoló gyűlőlettel átitatott, világvégi hangulattal induló, majd boldog, diadalmas víziókban végződő beszédeivel gyorsan elnyerte a lázongók bizalmát. Olyan óriási népszerűségre tett szert a köreikben, hogy végül a vezetőjükké választották.
Májer külsőleg úgy festett, mint egy energiaital-gyártó cég túlkoros területi képviselője. Negyvenes éveinek az elején járt, termetre az átlagnál egy fejjel alacsonyabb, az arca gyűrött, mintha örökké másnapos lenne; sűrű, rövid, világosbarna haja zselétől fénylett. Szűkre szabott, galambszürke öltönye éles kontrasztot képezett a mögötte felsorakozók sötét ruházatával. Ez is ugyanolyan professzionálisan megkomponált volt, mint a bevonulás: a világos szín a fényt volt hivatott jelképezni, amely elöl halad, hogy világosságot hozzon a sötétségbe.
Ennek az ócska, ámde hatásos színjátéknak a kiötlője Májer balján állt. A vékony, sunyiképű alak kétes egzisztencia benyomását keltette. „Halász Márk különféle független, állandóan változó összetételű, zavaros pénzügyi hátterű színtársulatoknál dolgozott mint rendező”, állt a titkosszolgálat jelentésében, amelyre az operatív tiszt, mintegy széljegyzetként a következőket firkálta: „kevés sikerrel”. Ahol színház van, ott profi színészek is kellenek. A vezér jobbján álló magas, jól megtermett, afféle hentesalkatú férfit Pálinkás Ervinnek hívták. Felpuffadt arcát elpattant hajszálerek színezték vörösre, a lila különféle árnyalataiban játszó, óriásira nőtt gomborra a szakmájával együtt járó élvhajhász életmódra, nemkülönben előrehaladott alkoholizmusra utalt. Ez a közepes tehetségű színész volt a nagygyűlések ceremóniamestere: ha kellett, énekelt, ha kellett, szavalt, ha kellett, egyszerűen csak hergelte a tömeget.
De hiábavaló is lett volna de Witte részéről bármiféle felelősségre vonás, hiába kért volna magyarázatot, Majernek eszébe sem jutott magyarázkodni.
– De most nem az áramról akarok beszélni önnel. Annál sokkal fontosabb dolog miatt vagyunk mi itt. – A válla felett egy pillantást vetett a kíséretére. – Azért jöttünk, hogy visszaadjuk Pannónia népének a boldogsághoz való jogát! – Májer eme homályos, ámbár mint ez a tömeg éljenzéséből de Witte számára világosan kiderült, a lázongók között nagyon is népszerű elképzelést a mozgalom céljáról úgy közölte, mint egy ultimátumot.
A főtárgyaló diplomatikusan elmosolyodott, majd jelezve, hogy utat enged a Májer vezette csapatnak, egy színpadias mozdulattal, oldalra lépett.
– Csak tessék.