Nahát, nahát a G-nap árvái, akik miután elhitték Simicskának, hogy ‘18-ban nyer a Jobbik és akiket úgy hajított el a vereség után a milliárdos, hogy azt még Márki-Zay gazdái is megirigyelhetnék, majd azóta is áldozati pózba vágva magukat a demokráciát védik, például azzal, hogy tök ártatlan családapákat sároznak be, most arról merengnek, hogy nem szabad alaptalanul vádaskodni.
Húha! Gyerekek, nem ti indítottátok el a lavinát, amikor bizonytalan forrásokra hivatkozva, nem visszakérdezve, azt állítottátok, hogy a Szőlő utcai intézetből két magas rangú politikusnak gyerekeket szállítottak; “Az egyiknek a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat"?!
És most az hiszitek, hogy ennyivel megússzátok
️Ez a lavina be fog benneteket temetni
️
Mind jogilag, mind erkölcsileg meg lesztek semmisítve
️
/posztok.hu




️
A Tisza politikusa bukja a milliós…



Donald Trump elnökségével megváltozott az Egyesült Államok és ezáltal a világ Magyarország számára egy jobb hellyé vált – mutatott rá Törcsi Péter az Oeconomus és az amerikai Claremont Institute közös…
️