Donald Trump elnökségével megváltozott az Egyesült Államok és ezáltal a világ Magyarország számára egy jobb hellyé vált – mutatott rá Törcsi Péter az Oeconomus és az amerikai Claremont Institute közös rendezvényének megnyitóján.
Washingtonban bemutattuk „A közép-európai és amerikai védelmi ipar az orosz-ukrán háború kirobbanása után” című kiadványt, amely azt vizsgálta, hogyan hatott az ukrajnai háború a térségünk biztonsági felfogására.
Az Oeconomus kuratóriumának elnöke beszédében hangsúlyozta, célunk a közös problémákra adandó megfelelő válaszok megkeresése, ennek érdekében készült el a Claremont Intézettel közös tanulmány is.
A tudósítás linkjét a rendezvényről a kommentek közt találod.

Elmentek ti a…

👉 Látom, okoskodik a telex a Szőlő utcai álhírbotrányról. Arra jutottak, hogy a Fidesz politikusai az elmúlt napokban megtorlással fenyegettek és “SEMJÉNBŐL MEGPRÓBÁLTAK ÁLDOZATOT…

Európai Ügyészség - 1. rész

Szerda délután a Petíciós Szakbizottságban (PETI) egy meghallgatást szerveztek Magyarország és az Európai Ügyészség "kapcsolatáról". Én nem vagyok tagja a PETI-nek, de mivel…

Ez a rövid videó sok mindent elmond rólunk, patriótákról. S mesél a múlt szombati nagygyűlés - számomra - egyik legemlékezetesebb pillanatáról is. Katartikus élmény volt köztetek lenni, veletek…

Péter úgy venné el a gyerekektől a támogatást, hogy a fia is focizik. Már ez az arcátlanság a legkisebbeket is felháborítja!

Nem állnak le és pontosan ezért kell börtönbe kerülniük!

Magyar Péter és az első LAKÁSA! Nem kellett neki HITEL! :D
Magyar Péter és az első lakása!
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média