Jön vissza a Gyurcsány -korszak avagy nem oda Buda?!

Kedves budai középosztálybeliek, úgy tűnik, hogy a Tiszával visszatér a 2002-2010 közötti rossz emlékű, felelőtlen, család és középosztály ellenes adópolitikát folytató MSZP-SZDSZ korszak. A 2010 óta munka- és családközpontú kormányzást, újra a segély alapúra akarják cserélni és ennek az árát, jó baloldali szokás szerint, a középosztállyal akarják megfizettetni. Azokkal az emberekkel, akik becsülettel tanultak és később a tudásukat munkára váltották. Ezek az emberek kerültek újra a baloldal célkeresztjébe. A tervezet szerint már a havi 1 millió 250 ezer forintos jövedelemmel rendelkezők is a 33%-os (!) szja kulccsal adózók közé kerülnének. A cél ugyanaz, mint a minden balos kormány idején, a szociális kiadások növelésével kialakítani egy a kormánytól függő, inaktív réteget, amit aztán a középosztály finanszíroz. Nagyon egyszerűen mondom el, 15% helyett 33%-t fogsz adózni és a ugrottak a családi adókedvezményeid is, mivel a Tiszába beszivárgott szélsőbalos okostojások szerint az ilyen egységes, egyébként munkára ösztönző kedvezmények, igazságtalanok. Szerintem meg az igazságtalan, hogy azokat sarcolják meg, akik dolgoznak, adót fizetnek és gyermekeket vállalnak. Remélem, hogy mindenki tisztában van vele, hogy a '26-os választás többé nem esztétikai kérdés, és azzal is, hogy a Tisza Párt felelőtlen ígéreteit, ahogy annak idején Medgyessy Péter ígéreteit, valakinek finanszírozni kell. Aztán annak is, mi lett a vége! tetszenek még emlékezni rá? Üres államkassza, agyonadóztatott dolgozó emberek és értelmetlen szociális kiadások.
Most még gátat szabhatunk a saját megkopasztásunknak! Csak ügyesen, mert négy év felhatalmazással, ahogy ezt már korábban is megtették, óriási károkat tudnak okozni, egyénnek, államnak egyaránt.

Ki gondolta volna? ! Ugyan már hölgyeim és uraim! Ha pontos számokat eddig nem is tudtunk, abból, hogy a Tiszát megszállták a 2002-2010 közötti időszak másod-harmad vonalas politikusai és szakértői,…

Már megint VADÁSZNAK a migránsok?
Mindent, ami mozdítható vagy csak az ehetőt?

A Trump-adminisztráció által készített jelentés romba döntötte a balliberálisok álmait!

️ Alig két hete jött ki az Amerikai Egyesült Államok 2024-re vonatkozó, Magyarországról szóló emberi jogi…

Megpróbálom úgy elmagyázni, hogy libsi nyelven is elérhetővé váljon!

Itt a dràma! Ilike szakított Poloskával, de Péter méregdrága luxus utakkal veszi rá, hogy eljátsza a barátnő szerepét?

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média