Ki gondolta volna? ! Ugyan már hölgyeim és uraim! Ha pontos számokat eddig nem is tudtunk, abból, hogy a Tiszát megszállták a 2002-2010 közötti időszak másod-harmad vonalas politikusai és szakértői, ez világosan következett. A feleségét, három gyermekének az anyját lehallgató, megzsaroló, majd eláruló magyar péter persze adócsökkentésről hadovál, mint Gyurcsány is tette 2006-ban, de azokat a brutális többletkiadásokat, amelyeket belengetett (szinte minden ingyen lesz-na persze) valakinek fizetnie kell. És ki fog a végén fizetni?! Nem a gazdagok, az biztos. Hanem a dolgozó középosztály
️
“A Tisza Párt gazdasági munkacsoportjának javaslattevői ezután a családi adókedvezmények rendszerének alkalmazási körének felülvizsgálatát és szűkítését szorgalmazzák, és háromkulcsos progresszív szja bevezetését javasolják. A dokumentum szerint évi ötmillió forint alatt maradna a 15 százalékos szja. Az ötmillió és 15 millió forint közötti jövedelmi sáv esetében viszont már 22 százalékot adóznának az érintettek, míg 15 milliós éves kereset fölött 33 százalék lenne az szja kulcsa.”
/posztok.hu



️
Több ezer videó…
️
NEM ADJUK!
ᴋᴇ́ʀᴊᴜ̈ᴋ ᴏꜱᴢᴅ ᴍᴇɢ!
