A történelemben csillagóráknak nevezik azokat a sorsfordító eseményeket, melyek alapvetően határozzák meg egy nemzet históriáját, emlékezetét. A mi csillagóráink, augusztus 20., október 23. és március 15. a minden nemzetet megillető természetes állapothoz, a nemzeti önrendelkezéshez kapcsolódnak. Az államalapító Szent István királyunk által egykor sikerrel kivívott, önrendelkezéshez, önálló államisághoz való jogunkat követeltük vissza március 15-én és október 23-án. Ezek az ünnepnapok, jeles évfordulók, valamint a hozzájuk fűződő események szilárd, a talajba mélyen beléivódott, biztos támpontot jelentő cölöpök népünk számára az időben. Szellemi, lelki szőlőkarók, melyek megtartják a mélyről táplálkozó fiatal hajtásokat, hogy bő termést hozzanak, és a gyökereik minél lejjebbre hatoljanak az anyaföldben.
Március 15. igazán bő termést hozott, lezárta magyar történelem Reformkorként emlegetett szép, nagy reményekkel és küzdelmekkel teli éveit. Ám korszak más, hasonló eseményeihez képest mindezt a magyarokra jellemző méltósággal tette. Vér nélkül, ahogy Petőfi Sándor megfogalmazta az 1848. március 15-éről kelt naplóbejegyzésében: „szabadságunk, édes kedves újszülöttje […] nem fürödtél vérben, mint azok, téged tiszta örömkönnyek mostak; és bölcsőd párnái nem hideg, merev holttestek, hanem forró, dobogó szívek” és törvényesen, amikor Szent István királyunk törvényeinek jelentőségéhez mérhető, a modern polgári Magyaroroszág alapjait jelentő jogszabálycsomagot az 1847–1848-ban ülésező utolsó rendi országgyűlés fogadta el.

PETŐFI ÖRÖK...
Nyolcéves lehettem, amikor apám egy bordó, márványos lapszélű, kissé kopottas borítójú könyvet nyomott a kezembe. Rajta halvány betűkkel: Petőfi Sándor költeményei. A Falu végén kurta…

1848-ban, Magyar Péter, még Labanc Péterként politizált volna, a katonai tanácsadóját pedig Ruszin-Szendi Romulus helyett úgy hívnák, hogy Windisch-Grätz!

Besegítettünk az osztrák kollégáknak! 🤝🇦🇹 A CitizenGO Magyarország nemrég részvett a gyermekek iskolai szexualizálása elleni kiállásban Sankt Pöltenben.
Mondjunk NEMET a genderideológiára!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média