Napló/2630: Január első napján zsúfolásig megtelt a Budapest Sportaréna. Kétszer tizenháromezer néző köszöntötte Mága Zoltán bravúros ünnepi gálakoncertjét. Gabriella feleségemmel mi is “vastapsoltunk…
Új idők új szavai! Én inkább a “drága fogyasztók”-at ajánlanám.
az ARD – a németországi regionális közszolgálati műsorszórók szövetsége – megváltoztatott egy évtizedes hagyományt, és új köszöntést vezetett be a Tagesschau hírműsorában:
November 21-től a „Jó napot kívánok, hölgyeim és uraim, üdvözlöm önöket a Tagesschau-ban” helyett „Jó napot kívánok, üdvözlöm önöket a Tagesschau-ban” formára álltak át.
Én tovább mennék és az etnikai és életmód sokszínű “mechanikus államban” (Emmanuel Todd), amit már csak a lebomló jóléti állam tehetetlenségi nyomatéka tart össze, a “kedves fogyasztó” megnevezést vezetném be. Hiszen a nemzet és a nemi identitás lebomlását követően mi más lehetne a társadalmi béke záloga, az a közös gondolat, érzet, amely megakadályozza az egykori Németország területén élőket (legalábbis a többségüket), hogy elvágja egymás torkát, mint a fogyasztáshoz való jog és lehetőség garantálása. És ha ez is megrendül, akkor meg jöhet a “fejedelem” - valamiféle diktatúra, amely erővel tart rendet a vallások (és vallástalanság), életmódbeli különbségek okozta káoszon. Szép új világ️