Világraszóló Bajnokaink interaktív kiállítás a Millenárison! A 177 mesés olimpiai győzelem egyenként megismerhető a Millenáris D csarnokában, október 10-ig.

Már lehet jelentkezni a bankoknál a hitelmoratórium meghosszabbításáért. A 2008-as válság idején az akkori kormány mindenféle segítség nélkül hagyta a hitelválságban a családokat. Mi ezzel szemben…

A miniszterelnök bejelentette, kik kapnak béremelést jövő év januárjától.

Nagy dolog az, hogy a választókerületünk az ország egyik leggyorsabban fejlődő térsége, amihez most a GE gyára is 100 új munkahellyel járul hozzá.

Néhány éven belül meg fog épülni az az út is, ami a GE…

Ne felejtsük el, hogy továbbra is Gyurcsány a főszereplő.

Karácsony, a balfék haver annyira ciki lett, hogy Gyurcsány leszedte a színpadról. De nem baj! Gyurcsány kalapjában van…

Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a tehetséges és szorgalmas magyar fiatalokat támogassuk céljaik megvalósításában, és később se hagyjuk magukra őket. Erről szól a Budapest Talent Summit is.
#BTS…

Szél Bernadett képviselő asszony leírta:
️ A baloldal emelné a rezsit és bevezetné a brüsszeli klímaadót.
Ezt nem engedhetjük.✋❌

Megújult utak Szeremlén

A Magyar Falu Program keretében közel 30 millió forintos támogatásból újult meg Szeremlén a teljes Új sor utca és a Zrínyi utca egy szakasza. A fejlesztésnek köszönhetően…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média