A migráció kérdésében a tagállamok kezébe kell adni a saját sorsukról való döntés jogát.

"Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiaságtól lelkesítve – Körösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a…

A baloldal nem támogatta az üzemanyagárak befagyasztását.

Ezzel szemben mi megállítottuk az árnövekedést és megvédjük a magyar embereket az emelkedő energiaáraktól.

Újabb nyomásgyakorlásnak lehettünk szemtanúi, miután Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa közleményben adott hangot a gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatos aggályainak.

Tette…

Az ország 136 településén már 52 ezer oltást adtak be a mobil oltóbuszokon. Köszönet a katonáknak, hogy a koronavírus-járvány idején is minden segítséget megadnak a magyar emberek számára!

Mint arra korábban az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kinevezési gyakorlata kapcsán a figyelmet, Lomnici Zoltánnal december is felhívtuk, továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy az Európa…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média