"Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiaságtól lelkesítve – Körösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazájától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében. Nem maga helyzet, nem kincs a nemzetek védőre, hanem törhetetlen honszeretet, zarándoki önmegtagadás és vas akarat. Vegyetek példát hazánk nagyjai és gazdagjai, egy árva fiún, és legyetek hű magyarok tettel és nem puszta szóval, áldozati készséggel és nem olcsó fitogtatással!" (Széchenyi István)

A baloldal nem támogatta az üzemanyagárak befagyasztását.

Ezzel szemben mi megállítottuk az árnövekedést és megvédjük a magyar embereket az emelkedő energiaáraktól.

Újabb nyomásgyakorlásnak lehettünk szemtanúi, miután Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa közleményben adott hangot a gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatos aggályainak.

Tette…

Az ország 136 településén már 52 ezer oltást adtak be a mobil oltóbuszokon. Köszönet a katonáknak, hogy a koronavírus-járvány idején is minden segítséget megadnak a magyar emberek számára!

Új utak, erősödő gazdaság, sikeres városok!

A kormánynak célja, hogy új utak építésével bekössük a gazdasági vérkeringésbe a településeket. A gyorsabb és biztonságosabb közlekedés egyszerre jelent…

️ Karl, egy nagyon ritka betegséggel küzdő izlandi fiatalember két éves vágya vált valóra Magyarországon: élőben követheti hazája válogatottját a kézilabda-Európa-bajnokságon, a budapesti kézilabda…

Hamarosan indul a kampány. Oroszlányi csapatunkkal választási előkészítő megbeszélésen átbeszéltük az előttünk álló feladatokat. Nem térhet vissza a kudarcokkal teli Gyurcsány-korszak! Ezért dolgozunk…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média