A századik után ez minden évben emlékeztető...

Száz év csonkán – Száz év csonkján

Mondjátok,
Hogyan beszéljek szabad nyelven
Arról, ami másnak ünnep
Mikor amit tenni kéne
Azt nem tehetjük meg
S leírnom azt, amit érzek
Miféleképpen lehet
Hiszen ha felemelem hangom
Messze tőlem ütik a kezemet

Ki érti meg a csavargót
Míg rémálomban menekül
Mert felkelni csak úgy, nem mer
Nehogy ott maradjon egyedül
Így inkább ringatja magát
Hogy a világ ily gonosz csak nem lehet
S napról napra várja azt
Mit száz éve nem teszünk meg

Még kimondani sem merjük
Ócska hasonlatok sorakoznak csupán
Mivel bocsánatért esedezünk
Hogy bocsáss meg nekünk édes hazám
Ne haragudj a testre
Mi még mindíg csak beszél a végtagoknak
S miközben szavakat mormol
A végtagok vacognak

Mert míg Istent kérleltük
Vagy hogy segítsen meg valaki
A sok fohászkodás között
Néha jó lett volna tenni
S nem elhinni, hogy nemzetünk
Így végrendelkezett
Hanem jó erőst megszorítva
Visszakérni az kezet

Ím száz év távlatából
Csak egy igaz út maradt
Ideje hát honfitársam
Hogy számon kérjed magad
S ragadd meg a szomszédodat
Jó erőst, mikor csak lehet
Mert a következő százra talán
Nem marad már kezed