Tőlem aztán azt csinálnak a spanyolok, amit szeretnének, de az árulkodó, hogy ők is inkább állízgatják a klímát, ahelyett hogy beleállnának az olajembargóba...

Úgy fest, hirtelen minden eddig erősködő tagállam inkább zoknit húz a fejére csak ne kelljen levenni a cipőt, mert tudják, hogy az a talaj átkozottul göröngyös lesz úgy.

Na, ezért is kell nekünk magyaroknak továbbra is határozottan kiállnunk a nemzeti érdekeink mellett és NEMet mondani az olajembargóra!

Tavaly nyáron egy idős férfi sétált Budapest egyik utcáján, amikor egy negyven körüli nő megszólította. Ebből a szokványos, mindennapos eseményből végül egy szerelmi történeten átívelő bűnügy lett és…

Katonai tiszteletadás mellett fogadták Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert május 26-án, Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában.

A tárcavezetőt dr. Ruszin-Szendi…

Nyugdíjba vonul a FOAM 2

Nyugdíjba ment a reptér legöregebb járműve. De ez nem repülő. Ez egy tűzoltó jármű. Nézzétek meg, hogy búcsúznak szeretett szerüktől a tűzoltók.

Videó: FKI Videócsoport

️Ukrajnában a politikai pártok, a kormány és a hadsereg között is konfliktus jelei kezdenek mutatkozni.

️A belpolitikai helyzet is változhat a katonai helyzet romlásával, és új fejezet kezdődhet a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média