Újraindul a GFG blog. Mindig kell egy gondolat és egy gondolat kell.

☝️Rendre felmerül azonban a vétó eltörlésének a szándéka. Azok erőltetik, akiknek kellemetlen az ellenvélemény. A nagyok és a hatalmasak.

️Ha a vétót kilökjük a szerkezetből, akkor maga a szerkezet, annak értelme, célja, az abban való részvétel indoka is megváltozik. A maga nyerseségében válik láthatóvá, hogy csak a nagyok és erősek akarata számít.

👉A vétóban minden benne van:
a szuverenisták és globalisták harca
a közös álláspont megtalálásnak a politikája
az érvelés alapú politikai kultúra igenlése
és az Unió fenntartásának a racionalitása.

️Ukrajnában a politikai pártok, a kormány és a hadsereg között is konfliktus jelei kezdenek mutatkozni.

️A belpolitikai helyzet is változhat a katonai helyzet romlásával, és új fejezet kezdődhet a…

A rajongásnak nincsenek határai.
Szegény Ferit bántják…
️Ja, csak annyi a bűne, hogy tönkretette Magyarországot és szétverette a magyar embereket.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely felel

a kormánybiztosok tevékenységének összehangolásáért,
a kormányzati társadalmi kapcsolatok összehangolásáért,
a kormányzati stratégiák…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média