Ma megtudtam, hogy az egyik kedvenc gondolatom, miszerint “egyetlen kritikusnak sem emeltek még szobrot” egy finn zeneszerzőtől, bizonyos Jean Sibeliustól származik.

Ha a közösségemen belül vita van igyekszem oly módon pártatlan maradni, hogy lehetőség szerint mindegyik félnek adjak okot arra, hogy utálhasson. Most is ezen elv mentén igyekszem eljárni.

Minek okán látom, hogy kritika van bőven, hogy egyik-másik kisebb formáció aktívan igyekszik megmondani egyik-másik kisebb formációnak, hogy hol hibázott, mit rontott el, miért nála kell keresni a probléma forrását, azt hiszem ideje egy dolgot tisztázni.

Nekem sem jogom, sem lehetőségem nincs azt megítélni, hogy ki végzi dolgát a lehetőségeihez és képességeihez mérten a legjobb szándékkal és ki nem. Nincs is igényem arra, hogy rálátásom legyen ily módon a dolgokra. Egyet azonban biztosan tudok, minek okán ez egy örök törvényszerűség: akinek van ideje azzal foglalkozni, hogy mit csinál a másik, az bizonyosan nem fordít elég időt a maga dolgára.

Ezen a ponton ugyanakkor nem ér véget a veszélyek sora. Machiavelli írta meg és hiszem, hogy kiállta az idő próbáját, hogy “sokan alkottak már képzeletbeli köztársaságokat és fejedelemségeket, amilyeneket a valóságban soha senki nem látott és nem ismert. Mert oly nagy a távolság aközött, hogyan élünk, és hogyan kellene élnünk, hogy aki amiatt, aminek történnie kellene elhanyagolja azt, ami valójában történik, inkább a bukását készíti elő, mintsem a fennmaradását.”

Ezzel pedig azt szeretném mondani, hogy kritikusnak lenni egészen addig a pontig egyszerű, amíg a mit kellett volna tenni kérdés mellé fel nem tesszük a mit lehetett tenni kérdést. Amelyre ha valaki azonnali választ képes adni már csak azért is hibát követ el, mert bizonyos, hogy nem érzi, nem érezheti és ebből fakadóan főleg nem értheti az adott szereplő minden cselekedetének mozgatórugóját. Persze ez így túl filozofikus lenne ezért rövidre zárom.

Van a környezetvédőknek egy nagyon találó szlogenje, amit furcsa mód úgy tapasztalok, hogy éppen ők szeretik a legkevésbé magukévá tenni. Azt mondják, gondolkodj globálisan, tegyél lokálisan. Itt a hangsúly pedig azon van, hogy TEGYÉL.

Mert abban a pillanatban, hogy a most egymással csörtéző gondolkodók elkezdenek a cselekvésre koncentrálni, hamar rájönnek, hogy mit kellene és mit lehet tenni. Nem máshol, hanem a saját mozgásterükben, a saját közösségükkel, a nekik megadatott misszióban.

Ez az én javaslatom és igyekszem e szerint élni. Vagyok végig.