Deák Dániel: “A Fidesz bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, mert álláspontja szerint az új kormány több törvénye és alkotmánymódosítása is sérti az Alaptörvényt, valamint veszélyezteti…
Szerinted?
Deák Dániel: “A Fidesz bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, mert álláspontja szerint az új kormány több törvénye és alkotmánymódosítása is sérti az Alaptörvényt, valamint veszélyezteti…
👎👎👎Beindult a tiszás gazdaságpolitika!
– Bezárja diósgyőri üzemét a Nestlé – erősítette meg az MTI információit pénteken a Nestlé Hungária. Ez az első gyár, legalábbis az ismertebb, nagyobbak közül…
bármikor
Győzött az igazság! Megszüntették az eljárást Szakács István ellen. A "bűne" az volt, hogy egy videóban megvédte Orbán Viktort!
A térség Tiszás képviselője, a közgazdasági géniusz Rost Andrea megfúrta a beruházást, pedig Szolnok balos polgármestere még Magyar Péternél is lobbizott érte 
ÖSSZEOMLOTT A MÁV NYÁRI MENETRENDJE!!!
Ha Budpaestről Pécsre akarsz eljutni vonattal, akkor közlöm, hogy nem tudsz!
Hol van ilyenkor
Vitézy asszony?
Csak csendben kérdezem, most miért nincs taxis blokád a benzinár miatt!?!?!? 


Komoly kormányzati munka Tisza-módra 🤦
Kell egy szelfi, amin szépen mosolygunk.
Aztán kérlek lájkold, hogy kései elnökségi ülés, Tarr Zoli igazoltan távol
Kérlek kommenteld, hogy kései elnökségi ülés,…
Egyszerűen hihetetlen, ami történik.
Megjött a határozat, hogy felmentettek, erre hirtelen megjelenik a Redditen egy videó, amelyben a felvétel szerint bemondom a címemet, és azt állítom, hogy fegyver…