👎👎👎Beindult a tiszás gazdaságpolitika!

– Bezárja diósgyőri üzemét a Nestlé – erősítette meg az MTI információit pénteken a Nestlé Hungária. Ez az első gyár, legalábbis az ismertebb, nagyobbak közül, ami beszünteti a tevékenységét, mióta április 12-e után a Tisza-kormány hatalomra került.

– Nemzetgazdasági szempontból már nem minősül kiemelt beruházásnak a Szolnok és Abony közé tervezett elektrolitgyár! A cég képviselője korábban úgy fogalmazott, hogy sajnálattal vették tudomásul, ha sem jogi, sem politikai, sem társadalmi támogatást nem kap a projekt, akkor „sajnálattal fogunk elmenni”. Az első ütem megvalósulásával száznegyven embert terveztek foglalkoztatni.

A térség Tiszás képviselője, a közgazdasági géniusz Rost Andrea megfúrta a beruházást, pedig Szolnok balos polgármestere még Magyar Péternél is lobbizott érte

Komoly kormányzati munka Tisza-módra 🤦

Kell egy szelfi, amin szépen mosolygunk.

Aztán kérlek lájkold, hogy kései elnökségi ülés, Tarr Zoli igazoltan távol

Kérlek kommenteld, hogy kései elnökségi ülés,…

Egyszerűen hihetetlen, ami történik.
Megjött a határozat, hogy felmentettek, erre hirtelen megjelenik a Redditen egy videó, amelyben a felvétel szerint bemondom a címemet, és azt állítom, hogy fegyver…

️A Fidesz bejelentette, hogy az Alkotmánybírósághoz fordul, mert álláspontja szerint az új kormány több törvénye és alkotmánymódosítása is sérti az Alaptörvényt, valamint veszélyezteti Magyarország…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média