Segítsetek!

Ugye Magyar Péter korábban azt mondta, hogy azért kell itthon titkolnia a háborús álláspontját, mert akkor azonnal elveszítené a támogatóit, ugyanis itthon egy évtizednyi agymosás volt.

Na, most akárhogy ízlelgetem ezt, logikailag mindenhogy az jön ki, hogy nem a fideszesekről beszél, hiszen azok nem a támogatói. Elveszíteni csak azokat tudja, akik most mellette állnak.

De akkor a saját támogatóit nevezte volna korábban agymosottaknak? Miattuk írta ellenjegyezte titokban, majd hazudta el sunyin az eddigi legdurvább háborús állásfoglalást?

Emlékeztetek mindenkit: addig még Márki-Zay se jutott el, hogy a sajátjait is agymosottnak nevezze, pedig ő is klinikai eset volt.

A szabadság sírkertje

Március tizenötödike nekem mindig a Fiumei úti temetőkertben kezdődik. Diákkorom óta itt talál ez a reggel. Akkortájt még szegény apámmal barangoltunk a parcellák között, évek…

Március 15-én nemcsak a magyar szabadságot és függetlenséget ünnepeljük, hanem a nemzeti teljesítményeket is. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes állami kitüntetéseket adott át a Karmelitában olyan…

Nemrég megkérdezte egyikőtök, hogy miért lettem történelem tanár? Azt hiszem 1848 miatt.

Kicsi koromtól kezdve szerettem a ‘48-as témájú filmeket. Emlékszem ahogy otthon ültem és vártam a “Kőszívű…

“Nem nézek én, megvallom, annyit hátra, mint sok hazámfia, hanem inkább előre; nincs annyi gondom tudni, "valaha mik voltunk", de inkább átnézni, "idővel mik lehetünk s mik leendünk.”

Mióta elapadtak az amerikai baloldal pénzei (USAID), a 444 ha lehet, még radikálisabbá valt. Mert azt (sajnos) megszoktuk már, hogy miközben egy évtizede diktatúráznak és minden másnap a…

️ Peti szerint a “TETT az első, a szó a második”.
👉 Igen Peti, láttuk mit TETTÉL! Háborúpárti vagy mert nem szavaztál NEM-mel. A pénzünket pedig idegeneknek adnád!
☝️Te csak Brüsszel zsoldosa vagy.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média