Ma délután Pécselyre vezetett az utunk, ahol polgármester asszonnyal, illetve Balatonszőlős polgármesterével, Mórocz Lászlóval beszélgettünk az eddig elért eredményekről, a jelenlegi helyzetről, illetve a jövőbeni tervekről is.

Majd a hivatal előtt megnéztük a Magyar Falu Program támogatásából vásárolt traktort, mely nagyban segíti ezentúl a falu munkáját.

🤝Rám ezután is számíthatnak!

🫶Gratulálok!

Hajrá, Pécsely!
Hajrá, Szőlős!
Hajrá, kistelepülések!
Hajrá, Magyarország!

Napló/1783: Hétfőn az Országgyűlési Könyvtárban Szőcs Endrének, a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár igazgatójának, a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnökének átadtuk a Nagy Miklós-díjat és…

Európa kettős nyomás alatt áll, keletről a háború, délről a migráció fenyeget minket. Ma egy szerb-osztrák-magyar megállapodást tervezünk kötni, mellyel délebbre tolhatjuk a védelmi vonalunkat.…

Kettő órakor még alacsonyabb nyomással ugyan, de újraindult a Barátság kőolajvezeték.

Az újraindulást követően az eredeti kapacitás is néhány órán vagy néhány napon belül helyre fog állni.

A SZÉP-kártya szabályain változtatunk: a különböző füleket eltöröljük, tehát ugyanazokra a célokra, de immáron belső korlátok nélkül lehet felhasználni ezeket az összegeket - jelentette ki Gulyás…

Szerencsére, mint az később kiderült, nem maga a vezeték sérült, hanem az az áramellátó, amely a Barátság kőolajvezeték működtetéséhez szükséges. A leállás ideiglenes volt.

Kettő órakor még alacsonyabb…

Magyarország célja, hogy érdemi módon hozzájáruljon az Európa jövőjéről szóló intellektuális vitához, hiszen kétségtelen, hogy ha tehetségről van szó, akkor Magyarország „nettó befizető” az Európai…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média