Szerencsére, mint az később kiderült, nem maga a vezeték sérült, hanem az az áramellátó, amely a Barátság kőolajvezeték működtetéséhez szükséges. A leállás ideiglenes volt.
Kettő órakor még alacsonyabb…
A SZÉP-kártya szabályain változtatunk: a különböző füleket eltöröljük, tehát ugyanazokra a célokra, de immáron belső korlátok nélkül lehet felhasználni ezeket az összegeket - jelentette ki Gulyás Gergely a kormányinfón.
Szerencsére, mint az később kiderült, nem maga a vezeték sérült, hanem az az áramellátó, amely a Barátság kőolajvezeték működtetéséhez szükséges. A leállás ideiglenes volt.
Kettő órakor még alacsonyabb…
️Újra jön a kőolaj!
A tegnapi leállás után újraindult a Barátság kőolajvezeték.
Magyarország célja, hogy érdemi módon hozzájáruljon az Európa jövőjéről szóló intellektuális vitához, hiszen kétségtelen, hogy ha tehetségről van szó, akkor Magyarország „nettó befizető” az Európai…
Vejkey Imre, a KDNP pártügyésze, országgyűlési képviselő és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász lesz a KÉSZ soproni fórumának vendége MA 18 órakor.
A brüsszeli kül- és biztonságpolitikai főképviselő azt találta mondani, soha nem számítottak arra, hogy a szankciók majd véget vetnek a háborúnak.
Dehogynem. Nagyon is ezt ígérték.
President…
Prime Minister…
Jó hír!
A tegnapi sérülés után, most a Barátság kőolajvezetéken alacsony nyomáson újraindult a kőolajszállítás Magyarország irányába!
A Barátság kőolajvezetéken alacsony nyomáson újraindult a kőolajszállítás Magyarország irányába.
👍 REMEK HÍR:
️ A tegnapi események után ma újraindult a Barátság kőolajvezeték!